Hirdetés

Az RMDSZ önkormányzati tanácsa is tiltakozik Horváth Anna elítélése ellen

•  Fotó: RMDSZ

Fotó: RMDSZ

Az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa tiltakozik a Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét sújtó bírósági ítélet ellen, amelyet nyilvánvaló igazságtalanságnak, a magyar közösség elleni támadásnak tart.

MTI

2018. március 25., 18:402018. március 25., 18:40

Az RMDSZ polgármestereit és önkormányzati tisztségviselőit tömörítő szervezet vasárnap közzétett állásfoglalásában leszögezi: az önkormányzati vezetők példás munkát végeznek közösségünk érdekében, és ez főleg azokon a településeken nagy jelentőségű, ahol a magyarság számbeli kisebbségben él. Munkájuk ellehetetlenítése, egy vezető mondvacsinált bizonyítékok alapján való megvádolása, majd elítélése a közösség elleni támadásnak tekinthető – állapítja meg a közlemény.

Idézet
Ezúton is kifejezzük tiltakozásunkat. Horváth Anna tisztessége számunkra egyértelmű, hiszünk ártatlanságában. Mindig becsültük másokat felülmúló munkabírását, és továbbra is közösségünk vezetőjének tekintjük, szavára ezután is odafigyelünk”

– olvasható az önkormányzati tanács állásfoglalásában.

Hirdetés

A testület leszögezi: Románia nem jogállam, a kolozsvári táblabíróság ítélete felháborító, nem állja ki a jogállamiság próbáját. Az önkormányzati tanács felkérte az RMDSZ szenátorait és parlamenti képviselőit, hogy szorgalmazzák a „visszaélésekre lehetőséget adó, rossz jogszabályi megfogalmazások” módosítását.

A testület a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény sürgős módosítását tartja szükségesnek, hogy ártatlan emberek elítélésére ne legyen jogalap.

Az RMDSZ önkormányzati testülete ugyanakkor kifejezte reményét, hogy Horváth Anna esetében a legfelsőbb bíróság más döntést hoz.

A kolozsvári táblabíróság befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt első fokon két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét.

korábban írtuk

Kelemen Hunor: Horváth Anna továbbra is a magyar közösség vezetője
Kelemen Hunor: Horváth Anna továbbra is a magyar közösség vezetője

Kelemen Hunor szerint nem az igazságosság, és nem a törvény érvényesült a pénteken első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt Horváth Anna esetében. Az RMDSZ elnöke a közösségi portálon tett bejegyzésben kommentálta a kolozsvári táblabíróság ítéletét.

Horváth Annát nemzetbiztonsági okokból több hónapon át megfigyelte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). A korrupcióellenes ügyészség (DNA) az egyik lehallgatási jegyzőkönyv alapján azzal vádolta meg az alpolgármestert, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy kolozsvári üzletembertől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

korábban írtuk

Letöltendő börtönbüntetéssel sújtották Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert
Letöltendő börtönbüntetéssel sújtották Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert

Két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta pénteki alapfokú ítéletében a befolyással üzérkedéssel vádolt Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét a Kolozs megyei táblabíróság. Az RMDSZ-es politikus a „szekusállamot” okolja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
Hirdetés