
Képünk illusztráció
Fotó: Illusztráció: Shutterstock
A külhoni magyarok alapvetően családban gondolkodnak, a párválasztásban, gyermekeik nevelésében többnyire fontos szempontnak tartják a magyar identitás továbbörökítését – egyebek között erre a következtetésre jutottak a Kötelékek – Családkutatás a külhoni magyarok körében címmel végzett kutatás szervezői, akik tapasztalataikról csütörtökön számoltak be Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik rendezvényén.
2024. július 25., 19:292024. július 25., 19:29
2024. július 25., 19:292024. július 25., 19:29
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért – KINCS, az MCC Ifjúságkutató Intézete és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által közösen végzett kutatásról elmondták: ez a 2018-ban megkezdett munka folytatása, de reprezentatív mintára alapuló szociológiai kutatás immár csak három külhoni területen, Erdélyben, Vajdaságban és Felvidéken készült, a háborús helyzet miatt Kárpátalján ezúttal interjús kutatás zajlott, amit egy új kitekintéssel, a diaszpórában online kérdőíves felméréssel egészítettek ki.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója bevezetőjében rámutatott: a család a nemzeti, nyelvi kulturális reprodukció legfontosabb intézménye.
Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért – KINCS igazgatója megállapította, hogy a magyarok, függetlenül attól, hogy a határokon belül, vagy kívül élnek, alapvetően egy nagyon erős családpárti, családközpontú attitűddel rendelkeznek, a többség házasságban szeretne élni, és gyermeket szeretne - ez nem változott az elmúlt öt évben. Elmondta: míg öt éve a tradicionálisabb családi értékek inkább Erdélyben és Kárpátalján érvényesültek, Felvidéken és a Vajdaságban kevésbé, addig most Vajdaságban erősödött a hagyományos családmodell, amit a 2020 óta hangsúlyossá vált szerbiai családtámogatási politikával hozott összefüggésbe.
A külhoni magyar családokat is integráló családtámogatási rendszer ismertsége tekintetében kiderült: a megkérdezett 18-49 éves korosztály mintegy kétharmad része ismeri ezeket a támogatásokat.
Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója kiemelte: a rendszerváltás óta megfeleződött a vajdasági magyaroknak a száma, Erdélyben mintegy 40 százalékos a csökkenés, Felvidéken 20 százalék körüli, Kárpátaljáról pedig nincsenek megbízható adatok, az ezredforduló környékén volt az utolsó népszámlálás, de becslések szerint ott is komolyan csökkent a magyar népesség. Rámutatott: nemcsak a demográfiai folyamatok – elöregedés, fogyás – „szorítják” a külhoni magyar közösségeket, hanem az asszimiláció is. A kutatás viszont azt igazolta, hogy a külhoni magyarok túlnyomó többsége magyar házastársat választ.
„A nyugati országokban az általános boldogságnak a szintje az utóbbi évtizedben csökkent, elsősorban a fiatalok körében. Itt, Kelet-közép Európában viszont a fiatalok körében jelentősen emelkedett” – összegezte az ifjúságkutató intézet igazgatója.
Gazsó Dániel, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa a diaszpórakutatásról elmondta: az online kérdőíveket több mint 1150 Nyugaton élő magyar töltöttek ki. Közülük sokan még Magyarországon, illetve Romániában vagy Szerbiában születtek. Ez a két ország Ukrajna mellett a legfőbb európai kibocsátó országok sorába került az elmúlt bő tíz év alatt, és a többségi társadalom mellett az ott élő magyarok is – tehát az erdélyi és vajdasági magyarok is –, nagy számban vándorolnak el.
Akik tervezik, ott azok túlnyomó többsége – több mint 60 százalékuk –, nem abba a régióba és nem is arra a településre költözne vissza, ahonnan elvándorolt.
A diaszpórában élő válaszadók kétharmada házasságban él, de nagyon sok a vegyes házasság. Ez abból is látszik, hogy több mint 60 százalékuk azt válaszolta, hogy nemcsak házastársa, hanem élettársa és párja is más nemzetiségű, 58 százalékuk pedig nem beszél a párjával, élettársával, házastársával magyar nyelven. Ennek ellenére a gyerekekkel igen.
Gergely Orsolya szociológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója elmondta: bár az erdélyi magyarok körében is magas a kivándorlás aránya, nagyon sokan otthon házasodnak, otthon keresztelnek gyerekeket, és a diaszpórával ellentétben a gyerekvállalás hazahozza őket.
A külhoni magyar családok élethelyzetéről, családterveiről, értékválasztásáról és jövőképéről készült kutatás eredményeiről tanulmánykötet is készült, amelyet hamarosan Budapesten is bemutatnak.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!