Titokban készült hangfelvétel látott napvilágot szerda délután a közösségi oldalakon, amelyen Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere alpári stílusban oktatja ki a városháza igazgatóit, megtiltva, hogy szóba álljanak a helyi önkormányzati képviselőkkel.
2016. október 14., 16:522016. október 14., 16:52
A hangfelvétel a Szabad Emberek Pártjához (POL) köthető Inmures.ro honlapon jelent meg. A kísérőszöveg a hétfői városházi operatív gyűlésen készült, és Florea magából kikelve ordibál benne. Többször is hangoztatja: megtiltja, hogy az alkalmazottak munkaidőben szóba álljanak a tanácsosokkal, ugyanis egyiküknek sincs benne a munkaköri leírásában, hogy információkat szolgáltasson azoknak. Az elöljáró többek között „szemétnek, semmirekellő csavargónak” nevezi a tanácsosokat.
A hangfelvétel kapcsán a polgármesteri hivatal sajtóirodáját kérdeztük, Cosmin Blaga sajtószóvivő azonban nem kívánta kommentálni azt. Radu Bălaş, a POL egyik tanácsosa érdeklődésünkre elmondta, nem lepte meg a városvezető stílusa, hiszen jól ismert, hogy rendszeresen ordibál, alpári módon beszél beosztottjaival. „Két dolog lep meg a kiszivárogtatott hangfelvétel kapcsán: az egyik, hogy Florea polgármester még mindig nem érti, hogy ő a városi tanács döntéseit kell, hogy végrehajtsa, alkalmazza, a tanács a törvényhozó és ő a végrehajtó, a város nem az ő kis magáncége, ahol azt tehet, amit akar” – fogalmazott.
Hozzátette, kollégáival tapasztalták, hogy vannak olyan városházi alkalmazottak, akik „félnek a szemünkbe nézni, a kérdésekre felelni, látszik rajtuk, hogy meg vannak félemlítve, állásukat féltik”. A Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosainak rangidős tagja, Cristian Bratanovici csütörtökön délben még nem hallotta a hangfelvételt, de szerinte alapvetően jó a viszonyuk a tanácsosokkal kapcsolatot tartó iroda alkalmazottjaival. „Kicsit akadozik még az információáramlás, lehet, még nem szokták meg, hogy a tanácsosoknak kérdéseik vannak, tájékozódni szeretnének. Remélem, hogy ezután valóban minden kért adatot a szakbizottsági ülésen bemutatnak” – mondta az önkormányzati képviselő.
Az RMDSZ frakcióvezetője, Csiki Zsolt kifejtette: nem lepődött meg a városvezető hangnemén, de azon igen, hogy a hivatal osztályvezetői eltűrik ezt a stílust, és hajlandók ilyen felettes keze alatt dolgozni. „Ha én a városháza igazgatói helyett lennék, kikértem volna magamnak ezt a hangnemet, más munkát kerestem volna” – mondta Csiki. Hozzátette, a tanácsosokkal való kapcsolattartással megbízott alkalmazottakkal normális kapcsolatot ápolnak, és többnyire megkapják a kért információkat.„Nem értek egyet a polgármester mondandójával, hangnemével, de elítélem a módszert, ahogy a hangfelvételt kiszivárogtatták” – mondta Csiki.
Kifejtette, a POL tanácsosainak – akikhez a hangfelvételt kiszivárogtató honlap köthető – inkább a város fejlődésén kellene dolgozniuk. Mint arról beszámoltunk, a POL tanácsosa, Hermann Mark Christian a hét elején bírósághoz fordult, mert a városháza a törvényes határidőn belül nem adott kielégítő választ a hivatalosan iktatott kérdéseire.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
szóljon hozzá!