
Fotó: Veres Nándor
Környező települések is bekapcsolódnak a Csíkszeredában hétvégén immár negyedik alkalommal sorra kerülő Falu a városban elnevezésű családi rendezvénybe – tudtuk meg Mihály László szervezőtől.
2016. szeptember 30., 11:242016. szeptember 30., 11:24
Mint rámutatott: minden évben próbálnak valamilyen újdonsággal készülni, így idén a városhoz közeli falvak saját standdal érkeznek az eseményre, amelyen bemutatják, hogy mire a legbüszkébbek. Ezenkívül nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyermekfoglalkozásokra, a dendrológiai parkban helyet kapó rendezvényen például jelen lesz a Csíki Székely Múzeum, amelynek standjánál a kisebbek is tartalmas programokon vehetnek részt.
Nem marad el a már megszokott és nagyon kedvelt állatetetés, tehénfejés, felvonultatják a térségre jellemző állatállományt – malacokat, juhokat, szárnyasokat, szarvasmarhákat, lovakat, és traktorra vagy lóra is felülhetnek az érdeklődők. A vásárban kézművesek kínálják portékáikat. Mihály László úgy fogalmazott: az előző három kiadás annyira sikeres volt, hogy idén „muszáj volt megszervezni” ismét a Falu a városbant. A rendezvény célkitűzése továbbra is az, hogy közvetlen kapcsolatot alakítson ki a városiak és a vidéki gazdálkodók között.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!