Miért unatkozik a diák?

Talán az sem lehet mellékes e tekintetben, hogy a gyerek családi környezete miként befolyásolja a diáknak a tanuláshoz való hozzáállását. Az iskolai unalom okairól Dáné Gabriella kolozsvári iskolapszichológust kérdeztük.

A problémák passzolgatása, bűnbakkeresés

„Az, hogy miért unatkoznak a gyerekek az iskolában, nagyon összetett kérdéskör, melyben mindenkinek megvan a maga sajátos szerepe. A diákok motiválatlanok, a tanárok alulfizetettek, belefáradtak a folyamatosan változó, legtöbbször következetesség nélkül végrehajtott tanügyi reformokba. A tananyag zsúfolt, elavult információktól hemzseg, a szülő meg csak a fejét kapkodja ebben a tanügyi káoszban” – fejtette ki a Krónika kérdésére Dáné Gabriella. A szakember úgy vélekedett, mindez egy jól ismert jelenséget eredményez: a média egyik legfelkapottabb témája a hazai iskolai eredménytelenség. És mivel a kérdéskör ennyire sokrétű, nagyon könnyűvé válik a problémák passzolgatása, hárítása, a bűnbakkeresés. „Ha viszont egy kicsit kilépünk a romániai tanügyi rendszer kereteiből, átfogalmazhatjuk, más szemszögből is megvilágíthatjuk a problémát. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a társadalom fejlődését az utóbbi években az információtermelés exponenciális növekedése és az információáramlás folyamatos gyorsulása jellemzi. Elmondhatjuk, hogy voltaképp a jelenlegi oktatási rendszert nem a mai diákokra tervezték, s az innen származó diszkrepancia a rengeteg konfliktus, probléma oka” – vélekedett a pszichológus.

A pedagógus és a diák nem beszéli ugyanazt a nyelvet

A nyári és aztán az őszi, tömegesen sikertelen érettségi eredményeinek boncolgatásánál az is felmerült több helyen, hogy a diákok számára életidegen helyzetet és követelményeket jelentenek a romániai iskolarendszer elvárásai. Meglehetősen sok lexikális tudást követel tőlük, adatok memorizálását, információk előhalászását a memóriából, egy sor olyasmit, amihez a gyerekek mindennapi világának, életének nem sok köze van. Mint Péter László szociológus rámutatott, „az érettségi logikája elavult, nem kalibrált a jelen társadalmi feltételeihez. A tanrend és a tananyag valami olyant vár el a diákoktól, aminek a C-Generáció messengeres tőmondatokban szocializált tömege egyszerűen képtelen megfelelni. Ők az internet által jelentett hipermozaik-kultúrán nőttek fel, a felvilágosodás enciklopédikus kultúramodelljéből fogant érettségi elvárásokkal szemben a többségüknek semmilyen készségeik nincsenek”. Innen arra is lehet következtetni, hogy a diákok sok esetben emiatt is unják a tanulást, az iskolában töltött időt.

Dáné Gabriellától azt kérdeztük, mit tehet a tanár kötelező tananyagon innen és túl, hogy kevésbé unalmassá tegye a diákok számára a tanulást. „A mai iskoláspopuláció merőben más módon szocializálódik, mint az őket tanító pedagógusok annak idején. Egyes kutatások szerint a négy évet betöltött gyerekek 70 százaléka már számítógép-felhasználó. Vitathatjuk ennek pozitív és negatív oldalát, de ezt tényként kell elfogadnunk. Gyermekeink életében döntő szerepet játszanak a digitális kor vívmányai, melyek radikálisan megváltoztatták gondolkodásmódjukat, teljesen eltérő információfeldolgozási módot eredményezve. Akár azt is mondhatjuk, hogy nem beszélünk egy nyelvet: ők a „digitális kor bennszülöttei”, mi csupán „bevándorlók” vagyunk” – fejtette ki a szakember. Dáné Gabriella úgy vélekedett, a diákok „anyanyelvi” szinten használják ezeket az eszközöket, a felnőttek jó része viszont csupán most tanulja ezek kezelését. Ha mindezt konkrét helyzetekre próbáljuk lefordítani, elmondható, hogy a gyermekek képek, ábrák közt nőttek fel, ezért előnyben részesítik a vizuális információt a szöveggel szemben, az információ gyors váltakozásához szoktak, képesek a párhuzamos feldolgozásra. Nem ritka, hogy fülhallgatóval zenét hallgatva, mobiltelefonon SMS-t írva, chaten üzeneteket küldve, számítógépen keresgélve tanulják az aznapi leckét.

„Pedagógusként mindezt kénytelenek vagyunk figyelembe venni. Új módszerekkel, új tartalmakkal, új kihívásokkal kell a tanulást élvezetessé, szórakoztatóvá tenni gyermekeink számára. Ez természetesen paradoxonnak tűnhet, hisz a jelenlegi pedagógusgeneráció számára a tanulás egyenértékű a lépésről lépésre, többéves gyakorlás révén, komoly erőfeszítéssel elsajátított tudásbázissal. A mostani diákok azonban ezt a tudásbázist képesek egy billentyűzetkattintással elérhetővé tenni. Nekünk, pedagógusoknak azonban ezen túl is nyújtanunk kell valamit, a hagyományos és új tartalmak egyezetése révén” – figyelmeztetett a pszichológus.

A vizuális ingerek túltengése: mesterséges hipnotikus állapot

Azt is nagyon gyakran hallani, mennyire nehéz olvasásra nevelni a diákokat. Mivel a pörgő, gyorsan egymás után következő képi/vizuális ingerekhez vannak hozzászokva, nyilvánvalóan  ellentétet szül, hogy az iskolarendszer, a tanrend pedig ezzel szemben erősen szövegcentrikus. A szakembertől azt kérdeztük, mit tehet a pedagógus, hogy módszereivel, megközelítésével áthidalhatóvá tegye ezt az ellentétet, valamiképpen összekösse a szövegcentrikus és képcentrikus információkat, illetve azok befogadását? És ily módon pedig érdekesebbé tegye a diák számára a kötelező tananyagot. „Nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a rengeteg vizuális inger: a mai filmek, rajzfilmek, reklámok egy mesterséges hipnotikus állapotot idézhetnek elő a gyors mozgássorozatok révén. Hasonlítsuk csak össze a 60-as évek Antonioni-, Tarkovszkij-filmjeinek tempóját (pl. a Blow Upnak azt a jelenetét, mikor öt percen keresztül csak a fák suhogását követhetjük) a mai filmekkel, melyekben egymást követik a gyors elemek, premier plánok” – figyelmeztetett a szakember. Mint kifejtette, az ingeráradat sebessége azt vonja maga után, hogy a látottak tulajdonképp nem mennek át agykérgi feldolgozáson, ebben rejlik egyrészt a reklámok elsöprő ereje is.

A kéreg alatti területek, elsősorban az amygdala, biztosítják a látottak érzelmi kontextusát, de ezek verbális feldolgozás hiányában zárványként, feldolgozatlan élményekként maradnak meg. A vizuális kultúrán felnőtt gyerek a későbbiekben, még ha el is jut abba a szerencsés helyzetbe, hogy olvasson, csak olyan könyveket tud olvasni, ahol szüntelen történik valami. A jelenlegi, a tantervben szereplő olvasmányok nem képesek lekötni figyelmét, hosszas leírások miatt, nem tudják kivárni a dolgok történését, mindent azonnal, de MOST igényelnek. „Ha megnézzük például az elmúlt évek könyvsikereit, köztük a J. K. Rowling Harry Potter-sorozatának nyelvezetét, azt vesszük észre, hogy az elsöprő olvasottsági arány titka a szöveg dinamizmusában, a pörgő, színes cselekményben rejlik. Adjuk csak oda egy olyan gyereknek, aki falja a Harry Potter-könyveket, egy 19. században íródott regényt, és garantáltan leszoktatjuk az olvasásról” – szögezte le Dáné Gabriella. Mint fogalmazott, új, a beleélést elősegítő módszerek bevezetésével, dramatizálással, szimulációs szerepjátékokkal, csoportos projektek készítésével azonban szerinte közelebb hozhatóak ezek a szövegek is a diákok számára.

Játék a tanulásban, avagy a heuréka-érzés

Elemi osztályokban a játék, a tantervben szereplő információk játékos megközelítése még természetes velejárója a tanóráknak, aztán egyre inkább kiszorul a tanításból/tanulásból, holott a nagyobb diákoknak, kamaszoknak az életében, gondolkodásában is nyilvánvalóan fontos szerepet játszik. A szakembert arról kérdeztük, miként nyújthat segítséget lélektani szempontból az iskolai unalom és unatkozás ellen a játék? „Életkortól függetlenül az ember egyik legfontosabb tulajdonsága a felfedezés, tanulás, keresés, fejlesztés iránti igény. Akkor érezzük magunkat a legjobban, amikor ráeszmélünk valamire, felderítünk valamit. Ez voltaképp nem más, mint a heuréka-érzés, avagy „aha” élmény.

Ebben az állapotban az agyunkban egyszerre rengeteg szinaptikus kapcsolat jön létre, egy hatalmas elektromos kisülés megy végbe, ami eufóriát okoz. A heuréka-érzés megszerzésének pedig egyik legalapvetőbb módja a játék” – fejtette ki a pszichológus. Felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógusok gyakran száműzik a játékot az iskola falai közül, sőt gyakran meg is fogalmazzák, hogy a játék helye az óvodában van. „Véleményem szerint csak a felnőttek azok, akik a játékot és a „hülyéskedést” szinonimaként használják. Nem vesszük figyelembe, hogy a gyermek számára a játék lételem. A tanár szerint a tanulás erőfeszítést követel, komolyságot, elfeledjük azonban azt, hogy a gyerekek komolyan játszanak. A játék cselekvést, beleélést, azonosulást, teljes részvételt igényel, mely által a gyermek olyan tapasztalatokat, élményeket nyerhet, melyek valódi heuréka-érzést hoznak létre, valódi, életízű tapasztalati helyzeteket jelentenek számára” – szögezte le Dáné Gabriella.