Képzeletbeli pajtások szerepköre

Fantáziafigurák kora gyermekkorban

Néhány évvel ezelőtt Amerikában végeztek kutatást a gyerekek között a képzeletbeli barát témájában. A kutatásban részt vevő gyermekek 65 százalékáról derült ki, hogy volt élete első hét évében olyan barátja, aki csak a képzeletében létezett. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek több mint felénél teljesen természetes módon volt jelen a gyerekkor első néhány évében egy vagy több fantáziafigura, amely különböző szerepeket töltött be a kicsi életében. A barátok, amelyek a gyerekek fantáziájában kelnek életre, nem feltétlenül emberi figurák. Lehet a lény állat, mesehős, de akár egy tárgy is. A variációk tárháza éppen olyan gazdag, mint amilyen megdöbbentően izgalmas lehet a gyermeki képzelet. És természetesen a lény, a kutya, a tenyérben is elférő kislány, vagy éppen az elefánt csodálatos képességekkel bír, és az a minimum, hogy beszél, mozog, együtt jön-megy a gyerekkel, akinek hű kísérője. Ez a képzeletbeli társ tulajdonképpen a legodaadóbb és leghűségesebb társa a kicsinek. A legkellemesebb játszótárs, aki egy szempillantás alatt a háttérbe vonul, aki soha nem akar mást játszani, mint a gyerek, akivel nem kell veszekedni, meggyőzni, aki odaadó, amíg csak lehet. Mindeközben a gyerekek pontosan tisztában vannak vele, hogy az életük fantáziavetületén lebegő figura csak játék, nem valóság.

Az egyik legfontosabb szerepjáték?

A fantáziabarát létezése miatti aggódók egyik legfontosabb érve az volt, hogy az ilyen baráttal együtt élő gyerekek zárkózottabbak, nehezebben tanulnak meg nyitni a külvilág felé, és kommunikációs nehézségekkel küzdenek. Nos, úgy tűnik, mindezt cáfolják a tapasztalatok, hiszen a fantáziapajtások megjelenítése, életben tartása és változatos tulajdonságokkal való felruházása színes és gazdag képzelőerőről tanúskodik, ahogy a mesebeli társsal zajló párbeszédek kifejezetten segítik a gyerekek kommunikációs fejlődését.

De talán nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy egy ilyen barát hallgatni és meghallgatni is tud, ha a helyzet úgy hozza, hogy a gyereknek nincs kinek panaszkodnia, vagy túl nehéz titkot kellene megosztani egy élő személlyel. Vagyis a szerepjáték során a kicsi feldolgozza,  kijátssza, kibeszéli magából a felgyűlt feszültségeket – nem véletlen az sem, hogy nagyon sok gyereknél éppen a szülők válása környékén születik meg a fantáziabarát, aki az egymással marakodó szülők helyett figyel a gyerekre.

Mi a helyes szülői magatartás?

Sokan teszik fel a kérdést, hogy mi a helyes szülői magatartás, ha észleljük a fantáziapajtás megjelenését az otthonunkban. Az első tanács csakis az lehet, hogy fogadjuk el létezését, és ha a gyerek egyáltalán hajlandó részleteiben is megosztani velünk a baráttal való kapcsolatát, akkor figyeljünk nagyon, hiszen nyitott könyvvé válhat előttünk a kicsi, aki éppen a baráttal való játék során hozza tudomásunkra vágyait és félelmeit. Máskor tükröt tart elénk, hiszen az fog a játék, a megfigyelt párbeszéd során visszacsengeni, ahogy mi szólunk hozzá, ahogy mi kérjük, ahogy mi utasítjuk, ahogy kommunikálunk vele, ahogy viselkedünk, ha éppen elönt minket a harag. Máskor nincs tükör, csak az ámulat, amikor a játékán keresztül nagylelkűen bevezet minket abba a titokzatos világba, amit gyermekléleknek neveznek.

Természetes jelenség

A pszichológusok szerint a képzeletbeli barát jelenléte teljesen természetes dolog, nem kell megijednie a szülőnek, ha hirtelen felbukkan a gyerek életében egy láthatatlan társ. Az viszont feladat, hogy elfogadjuk, sőt megértsük, hogy mi a valódi szerepe a barátnak. Óvatosan ki kell deríteni, mi célból érkezett: félelem oldása miatt, vagy magányos a kicsi, esetleg semmi „rossz” nincs a háttérben, csak gazdag képzelete nem ismer határokat. Az egyke gyerekekre jellemzőbb a barát megteremtése, ennek oka a nyilvánvaló egyedüllétben keresendő, esetleg a testvér utáni vágyát fejezi ki így, de egy nagy krízis is előcsalogathatja a fantáziapajtást – ilyen lehet a válás vagy egy közeli hozzátartozó elveszítése. Természetesen arra kell törekedni, hogy a gyerek velünk akarja megbeszélni a problémákat, ugyanakkor a nevelés során hasznát is vehetjük egy láthatatlan lénynek – ilyen lehet a nehezen elalvó, a sötéttől félő gyerek számára, ha megerősítjük abban, hogy láthatatlan barátja vele marad, vigyáz rá. De nem szabad manipulálni ezzel a kicsit, kifejezetten helytelen úgy rávenni például a borsófőzelék elfogyasztására, hogy közben azt hangsúlyozzuk, hogy mindezt látja a barátja.

A legtöbb esetben az iskoláskor kezdetén búcsúznak el a gyerekek a képzeletbeli barátoktól, ebben az időszakban ugyanis az érdeklődésük általában egyre inkább a kortársak felé fordul. Szakemberhez csak akkor kell fordulni, ha még ekkor sem tűnik el a képzelt játszótárs.