HIRDETÉS

Immunerősítés a megfázásos időszakban

Szász Cs. Emese 2016. november 13., 13:26

Sokak számára jelenti a hideg, őszi időszak a megfázásos, influenzás megbetegedések korszakának kezdetét. A megbetegedésre hajlamosak ilyenkor multivitaminnal, csodaszernek titulált készítményekkel próbálják erősíteni szervezetüket. 

Fotó: Veres Nándor

Lorenzovici Anna marosvásárhelyi háziorvos (portrénkon) elmondta, minden nátha, minden vírus, amivel találkozik a szervezetünk, erősíti az immunrendszert, mert amikor már másodlagosan találkozunk ugyanazzal a vírussal, szervezetünk jobban tud védekezni ellene. Hozzátette, ezért van az is, hogy amikor bölcsődébe vagy óvodába kerül a gyerek, újra meg újra megbetegszik, ez az állapot eltarthat akár egy évig is, amíg a szervezet a legtöbb vírussal találkozik, de a következő évre már jóval ellenállóbb lesz a kis óvodás.

A betegség is immunizál

Akinek nagyobb testvére van, az már a közösségbe kerülés előtt megismerkedhet a vírusokkal, ugyanis a nagy testvér „hazahozza\" azokat, így a kicsi már jobban bírja az óvodát. „Bár rettegnek az emberek a betegségektől, kétségbeesnek, hogy állandóan beteg a gyerek, gondoljunk arra, hogy ezek a betegségek úgy működnek, mint egy-egy vakcina. Az orvosok a rendelőkben is azért nem kapnak el mindent, mert nagyon sokféle vírussal találkoztak már\" – tette hozzá Lorenzovici Anna.

Bár az immunrendszer működik, és előbb-utóbb úgyis legyűri a kórt, amikor megbetegedett az ember, érdemes erősíteni a szervezet védekezőmechanizmusát. De akkor is fölösleges egy rakás vitamint bevenni – fejtette ki Lorenzovici Anna, aki szerint a C-vitamin, a sok folyadék és a pihenés hármasa gyorsítja leginkább a gyógyulást. „Ilyenkor szoktam felírni az ágyba bújást, meseolvasást, -nézést a gyerekeknek is, mert ha nem ugrabugrálunk, gyorsabban végzi a dolgát az immunrendszer is. Emellett a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres levegőzés is nagyon fontos\" – fogalmazott a szakember.

Nem mindegy, hogyan adagoljuk a C-vitamint

Lorenzovici Anna rámutatott, a C-vitamin adagolására oda kell figyelni, mert bár betegség esetén egy felnőtt embernek 1000 milligrammnyi C-vitaminra van szüksége, a szervezet egyszerre csupán 30-50 milligrammot tud felhasználni, éppen ezért érdemes vagy olyan, úgynevezett retard-C-vitamint bevenni, amely fokozatosan szívódik fel, vagy a nagy, csipkebogyó-kivonatú tablettákat érdemes apró darabokra tördelni, s 3 óránként bevenni belőle egy darabot. „Magyarországon nemrég jelent meg egy kutatás, amelyben a felnőttek és a gyerekek D-vitamin-szintjét is vizsgálták, s kiderült, hogy súlyosan D-vitamin-hiányos a populáció. Ott már tudják ezt, sokan szedik is, a felnőttek is 2000 egységet, nálunk azonban még csak a csecsemőknek ajánlják. Aztán lassan mi is felzárkózunk\" – mondja Lorenzovici Anna, aki a nagyobb gyerekeinek is adja a D-vitamint, de ő maga is szedi.

„Nem vagyok híve a sok multivitamin-szedésnek. A vitaminok túladagolásának mindenféle mellékhatása is lehet. Az egyik legalapvetőbb, hogy megdobja az étvágyat, és túl sokat eszik a gyerek, ezért elhízhat. A D-vitamin túlzott használata is felborítja az kalcium-anyagcserét, valamint hipercsontosodást okoz\" – fejtette ki az orvos. Azt is elmondta, óvodába menés előtt vakcinát szoktak ajánlani, ami jól immunizálja a gyereket. „Például a Pneumococcus elleni védőoltás nagyon beteg gyerekek esetében is működni szokott, miután bekapták, a rendelő felé sem jöttek. Ezt ajánlja a minisztérium is, de eddig nem volt keret rá, most 2017-től talán minden gyerek megkapja majd. Ha meg kell venni, nem olcsó, legutóbb 250 lejbe került\" – mondta a háziorvos.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS