Hogyan etessük a válogatós gyereket?

A válogatás a fejlődés velejárója

A gyermekek étkezési szokásainak fejlődésével foglalkozó Lucy Cooke, a University College London kutatója szerint ez a váltás evolúciós okokkal magyarázható – olvasható az Origó.hu-n. A még helyváltoztatásra képtelen csecsemőnek nagy valószínűséggel az anyja vagy más gondviselő kínál ételt, így az biztonságosnak tekinthető. Az önállóan közlekedő, környezetét aktívan felfedező kisgyerek azonban sokszor felügyelet nélkül találkozik potenciálisan veszélyes, ehetőnek látszó dolgokkal.

A kutató szerint a barlanglakó totyogók számára létfontosságú volt az élelemmel szembeni óvatosság mint beépített biztonsági mechanizmus. Úgy tűnik tehát, hogy a válogatás a fejlődés természetes velejárója, és 5 éves kor után a legtöbb gyermek leszokik róla. Ebben azonban igen nagy szerepe van a szülőknek. Laboratóriumi és természetes körülmények között végzett vizsgálatok egyaránt azt mutatták, hogy minél többször találkoznak a gyerekek egy étellel, annál nagyobb eséllyel szeretik. Cooke azt ajánlja, hogy használjuk ki a 4 hónapos és 2 éves kor közötti időszakot arra, hogy a gyerekek minél több étellel találkozzanak. Így amikor beköszönt a totyogóskorra jellemző válogatósság, a gyerek jó eséllyel egy szélesebb repertoárt fog leszűkíteni.

Érdemes többször próbálkozni

Egy másik jó tanács, hogy az új ételek megszerettetésére irányuló kísérleteket ne adjuk fel egy-két sikertelen kísérlet után. A kutató szerint legalább tízszer érdemes próbálkozni egy-egy étellel, mielőtt elfogadjuk, hogy a gyerek tényleg utálja. A gyerekek érdeklődését az ételek iránt elősegíthetjük azzal is, ha az étellel kapcsolatos tevékenységeket – a főzést, a bevásárlást vagy egy gyümölcsös meglátogatását – családi eseménnyé tesszük.

Néhány gyakori „etetési hiba\" súlyosbíthatja a gyerekek természetes válogatósságát. A leginkább kerülendő stratégia az evés erőltetése. Ha a gyerek fintorog vagy elfordítja a fejét egy új étel láttán, ne erőltessük, sőt egyáltalán ne is kommentáljuk – egy másik alkalommal próbáljuk meg újra.

Nem ajánlatos étellel jutalmazni

Szintén rossz ötlet, ha étellel jutalmazunk, például „ehetsz jégkrémet, ha megeszed a brokkolit\". Ez egyrészt tovább növeli az amúgy is közkedvelt desszertek értékét, másrészt azt sugallja, hogy az étel, amit beléjük szeretnénk diktálni, valóban nagyon rossz. Nem ideális az sem, ha a nem szeretem zöldséget szószba, vagy ami még rosszabb, süteménybe rejtve próbáljuk megetetni a gyerekkel.

Bár így kétségkívül lenyomhatjuk a torkán, a gyerek hozzáállásán nem javít. Gyakori hiba, hogy az ételek kiválasztásában teljes mértékben a gyerek kívánságai érvényesülnek, holott a gyereknek még útmutatásra van szüksége az egészséges táplálkozásra nézve. Fontos, hogy ne tanítsuk arra a gyereket, hogy neki különleges „gyerekmenüre\" van szüksége. 2 éves korra egy gyerek szinte mindent megehet, amit egy felnőtt. Ehelyett törekedjünk rá, hogy részt vegyen a szülei étkezésében, és megtanulja, hogyan kell megosztani másokkal az ételt.

Megosztani a felelősséget

Sok kisgyerek összevissza eszik: egyik nap csupa szénhidrátot, másik nap csak fehérjét, harmadik nap gyümölcsöket. Ha békén hagyják őket, ebből általában kialakul egy összességében kiegyensúlyozott diéta – derült ki korábbi kutatásokból. A gyerekek továbbá képesek megítélni, mikor laktak jól. Ha rendszeresen felszólítjuk a gyereket, hogy mindent egyen meg, ami a tányérján van, azzal elrontjuk ezt a képességet, és azt tanítjuk neki, hogy mindent egyen meg, ami előtte van – márpedig ez veszélyes az egyre nagyobb adagokat kínáló vendéglők és a járványszerűen terjedő elhízás világában.

Hogyan taníthat tehát a szülő élethosszig tartó evési szokásokat anélkül, hogy beleavatkozna az egészséges ösztönökbe? A szakemberek szerint meg kell osztani a felelősséget: a szülő dönti el, hogy mit, mikor és hol eszik a gyerek, és a gyerek dönti el, hogy kér-e, és ha igen, mennyit. Napi három, asztalhoz ülve elfogyasztott főétkezés és egy-két, szintén ülve fogyasztott harapnivaló javasolt. A gyereknek úgy kell asztalhoz ülnie, hogy kellően éhes legyen ahhoz, hogy érdekelje az étel, de ne legyen farkaséhes.

Étkezésekkor érdemes többféle ételt tálalni anélkül, hogy svédasztal- vagy büféjellege lenne. Az ideális vacsora például egy főételből, kenyérből, egy másik keményítőforrásból, gyümölcsből és zöldségből áll. Így a gyerek mindennel találkozik az asztalnál. Még ha olykor csak öt katona kenyeret is eszik vacsorára, ismerős lesz számára a sertésszelet és a sárgarépa is. Hacsak a gyerek diétája nem áll kizárólag keményítőtartalmú ételekből, valószínűleg nincs nagy baj, a legtöbb gyerek nem fog éhezni saját jószántából.

Ha egy gyerek kellemetlen programnak tartja az étkezéseket, vagy valódi félelmet ébresztenek benne az új ételek, az arra utalhat, hogy a szülők etetési stratégiája nem megfelelő. A szülőknek különösen oda kell figyelniük a felelősség megosztására, kevesebbet problémázni azon, hogy mit eszik és mit nem a gyerek, és saját evési szokásaikra kell koncentrálniuk. Nem várhatjuk el, hogy gyermekünk szeresse a zöldségeket, ha mi magunk sem szeretjük – a példamutatás, mint a gyermeknevelés oly sok más területén, itt is rendkívül fontos.