Daganatos betegek csoportterápiája Marosvásárhelyen

„Az emberek nem sírni járnak ide, hanem egymást bátorítani, támogatni. A régebbiek, akik megtanultak a betegséggel élni, már csak példaadó életstílusukkal is képesek felkarolni az újakat. Itt mindenki rájön, hogy rákos betegként is lehet boldog. Megtanul örülni minden apró pozitívumnak, és megtanulja félretenni a lényegtelen dolgokat” – fejtette ki a kezdeményező. Szerinte az egymásnak addig teljesen idegen embereket betegségük hozza össze. „Idegenek, de mind ugyanabban a hajóban evező idegenek. Ugyanabban a betegségben szenvednek, ugyanazokkal a tünetekkel, gondokkal, bajokkal szembesülnek. A sorstársak közösségében az ember sokkal könnyebben megnyílik, és képes félretenni a frusztrációját” – mondja Hanusz Stella, aki évekkel ezelőtt maga is megjárta a poklok poklát. Végül viszont úgy döntött: élni akar, célja érdekében pedig mindent kész egy lapra feltenni. Hozzá hasonlóan a csoport szinte valamennyi tagja átjutott a mélyponton.

Minden percnek örülni kell

Kérdésünkre, hogy mit lehet hetente csaknem öt alkalommal csinálni, Hanusz Stella elneveti magát. „Sorolom: teázunk, nevetgélünk, tapasztalatot cserélünk, tornászunk, a pszichoterapeutánkkal beszélgetünk, kézimunkázunk, pletykálunk. Igen, jól hallotta, pletykálunk, mert ez is jót tesz a női léleknek. Magyarán: éljük az életünket. Megpróbálunk minden egyes napnak, minden egyes percnek örülni” – mondja. A derűlátásról és a humorról a Közös Sorsok csoportban megforduló hölgyek azt vallják, hogy a gyógyszeres kezelés mellett, az egyetlen mód a gyógyulásra.
Hogy miért csak hölgyek látogatják a közös tevékenységet? A csoport tagjainak erre is megvan a válaszuk: egyetlen úriembert sem zártak ki körükből, a férfiak viszont sokkal nehezebben nyílnak meg, mivel a gyengeség jelének érzik.

Arra a kérdésre, hogy figyelik-e azon hölgy sorstársaikat, akik a férfiakhoz hasonlóan elutasítják a csoportterápiát, Hanusz Stella igennel válaszol. „Azt tapasztaltuk, hogy sokkal hajlamosabbak a depresszióra, magukba zárkóznak, magányossá válnak, emésztik magukat,és mindezzel kikészítik az immunrendszerüket” – adja meg a választ a csoport kitalálója és vezetője. Ezzel szemben a 61 éves hölgy büszke magára. „Húsz évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak nálam, és tizenöt évvel ezelőtt megmondták, hogy nemsokára meghalok. Ahhoz képest köszönöm, jól vagyok, engem nem kell sajnálni. Puccba szoktam vágni magam, hadd irigykedjenek azok, akik szerint már rég a föld alatt kellene lennem!” – neveti el magát a makkegészségesnek tűnő hölgy.

Halhatatlan távozók

Arra a kérdésre, hogy miként élik meg népes csoportjuk egyikük vagy másikuk távozását, Hanusz Stella elmondja, ők már régóta megtanulták: mindennek van kezdete és vége. „Sajnos ez tabutémának számít Romániában, mert erről sem az iskola, sem a társadalom nem beszél. Soha nem búcsúzunk el az eltávozottaktól. Sokszor emlegetjük, hogy Emma most ezt tenné, vagy Zsuzsa most azt mondaná. Nem vágjuk el a kötelékeket. Számunkra ők halhatatlanok maradnak” – állítja a Közös Sorsok szíve-lelke, miközben a csütörtök délutáni teaestre rendezi be az amúgy is otthonos Vörösmarty utcai termet.