Árthat a gyereknek a túlzásba vitt szülői ragaszkodás

Számos édesanya esik abba a hibába, hogy sokáig marad szimbiózisban a gyerekével, túlságosan félti attól, hogy maga tapasztaljon meg dolgokat, másokkal is megtanuljon időt tölteni, amivel nemcsak a párkapcsolatát viheti vásárra, hanem a gyerek szociális fejlődését is akadályozza. Ha még mindig egy ágyban alszunk a már majdnem iskoláskorú gyerekkel, ne csodálkozzunk, ha képtelen beilleszkedni az óvodai közösségbe, szótlan, és az anyukája jelenléte nélkül még a homokozólapátot sem tudja rendesen megemelni. Ez persze még nem olyan nagy probléma, de előfordul, hogy a természetellenesen erős kötődés – vagy inkább fojtogató bilincs – egy életen keresztül megmarad. Az ilyen anyából nagy valószínűséggel lesz érzelmi zsarnok, a gyerekből pedig magányos, magatehetetlen felnőtt.

Másra is bízni a gyereket

Könnyű elméletben kimondani, hogy miért és hogyan kell elkezdeni már egészen kicsi korától leválni a gyerekről, mert az mindkét félnek előnyére válik, gyakorlatban már sokkal nehezebb megvalósítani. Van ugyanis egyrészt egy természetesen erős kötődés és féltés az anyában, másrészt van egy társadalmi nyomás is, vagyis sokszor lenézik, nem tartják jó szülőnek azt, aki akár napokra a nagyszülőkre vagy egyszer-egyszer bébiszitterre bízza a gyerekét. Pedig nincs ebben semmi szégyellnivaló – mondják a pszichológusok, akik szerint kicsit paradox, de valahogy úgy működik, hogy ha jó a kötődés az anya és a gyerek között, akkor el tudják engedni egymást, és a kötődés erőssége nem az együtt töltött idő mennyiségétől, hanem inkább a minőségétől függ.

A gyerek nem kezd el bömbölni, ha az anyuka beszalad a boltba, otthon képes elfoglalni magát, hagyja, hogy a szülő a „felnőtt” dolgait intézze, például telefonáljon vagy beszélgessen egy másik felnőttel. Szakemberek szerint már néhány hónapos korban érdemes elkezdeni másra is rábízni a gyereket, figyelembe véve az igényeit és személyiségét is. Ha félősebb, visszahúzódóbb, akkor ez a folyamat valószínűleg később fog kezdődni, és lassabban zajlik majd.

A gyerekvállalás nem rabszolgaság

A gyerekvállalás nem feltétlenül jelent rabszolgaságot, ha a szülők tudatosan odafigyelnek arra, hogy fokozatosan átegendjék másoknak is – nagyszülőnek, családtagoknak, barátoknak – a gyerekek felügyeletét. Az elválás pillanata nehéz az anya és a gyermek számára is, de muszáj eljönnie, mert a szülőknek a kapcsolat érdekében szükségük van együtt töltött időre, amikor csak ketten vannak, nem a gyerek, hanem ők vannak a középpontban. Könnyebb, ha fizikailag is kivonulunk a családi élet helyszínéről, mert egészen más nekikezdeni egy beszélgetésnek egy szórakozóhelyen, mint a konyhában, ráadásul az sem mellékes, hogy az előbbi helyszínen nem apuka és anyuka, hanem egy férfi és egy nő találkozik. Attól, hogy időnként meglépünk, vagy másra hagyjuk a gyereket, még ugyanolyan jó anyák, apák vagyunk.

Soha nem késő elkezdeni

Nem kell kétségbeesnünk, ha már elkövettük a hibát, és esetleg olyan helyzetbe kerültünk, hogy a gyerek nagyon nehezen akar leválni rólunk. A pszichológus szerint tudatosan külön kell választanunk a felnőtti és a gyermeki világot. Ha a gyerekkel vagyunk, akkor legyünk a gyerekkel, de ilyenkor sem muszáj mindig szórakoztatnunk. Elég, ha csak ott vagyunk vele, egy helyiségben, hagyjuk egyedül játszani, szöszmötölni, legyünk vele csak egyszerűen együtt. Ha csörög a telefon, és van rá lehetőségünk, kérjük, hogy hívjanak máskor, ne a gyerek feje felett intézzük a barátnős telefonokat, így tudja majd, hogy ez az idő csak róla szól.

Merjünk bátrak lenni, és tudatosítsuk magunkban, hogy nem attól leszünk jó szülők, ha minden időnket vele töltjük. Először csak egy-két órára, később több időre is bízzuk olyan személyre, akit szeret, és akiben mi is megbízunk. Ha ez működik, akkor egy idő után már mi sem fogjuk a külön töltött időt izgulással tölteni. A gyerek kiegyensúlyozott szülőket, mi pedig egy talpraesettebb csöppséget fogunk visszakapni.