Szent László-út épül a Kárpát-medencében

Szent László-út épül a Kárpát-medencében

Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Szent László-út kiépítésébe kezdett az RMDSZ és az erdélyi Iskola Alapítvány. A projekt keretében azokat a településeket szervezik hálózatba, amelyeken fellelhető Szent László király öröksége.

Krónika

2017. január 29., 13:342017. január 29., 13:34

2017. január 29., 14:062017. január 29., 14:06

Az RMDSZ hírlevele szerint első körben 32, magyarok által lakott erdélyi települést és 12 észak-magyarországi települést vonnak be a projektbe, olyan településeket, amelyeken Szent Lászlóhoz köthető épített örökségi elemek, a lovagkirályt ábrázoló templomi falfestmények vannak, amelyek nevükben őrzik a király nevét, vagy amelyek a Szent László-mondákhoz kötődnek.

A közlemény Hegedüs Csillát, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökét idézte, aki szerint az út kiépítésének első lépéseként megvalósul a 44 helyszín kutatása. Ezt követően az illető településeket és a teljes utat bemutató kiadványok készülnek. Az útvonalat interaktív honlap, telefonos alkalmazás és komplex marketingterv teszi majd vonzóvá. Konferenciát, kiállítást, rendezvényeket is szerveznek. A projekt következő, nagyobb lépéseként az Európai Unió pályázati forrásai felhasználásával térképeznék fel a lovagkirály nevéhez kapcsolódó helyszíneket az egész Kárpát-medencében.

Hegedüs Csilla hozzátette, elsősorban a fiatalabb korosztályt szeretnék megszólítani a programmal. „A projekt által az erdélyi magyar emberek megismerhetik és megmutathatják értékeiket, a turizmus által munkahelyeket, jobb életkörülményeket teremthetünk, a helyi termékek piacát is növelhetjük. A projekt megerősítheti az emberekben azt az érzést, hogy érdemes itthon, Erdélyben tervezni jövőt, mert olyan értékeink vannak, amelyekre büszkék lehetünk, s amelyeket hasznosítva jobban tudunk élni” – fogalmazott Hegedüs Csilla.

A politikus elmondta, a Szent László-utat Magyarország kormányával együttműködve összekötik a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Szent László-év rendezvényeivel, így a két projekt egymást erősíti. A Szent László-út elnevezésű projekt lebonyolításában erdélyi és észak-magyarországi örökségvédelmi és turisztikai szakemberek, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatói, valamint az RMDSZ megyei és helyi szervezetei vesznek részt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját