Emlékérem készül Szent László tiszteletére

Emlékérem készül Szent László tiszteletére

Fotó: Barabás Ákos

Többek között kiállításokkal, drámával, koncerttel várja az érdeklődőket Szent László évében a lovagki­rály által alapított váradi római katolikus püspökség.

Bálint Eszter

2017. március 25., 14:292017. március 25., 14:29

Pasztorális és kulturális programokkal tiszteleg a nagyváradi római katolikus püspökség alapítója előtt a Szent László-évben. Május 14-én zarándoklatot szerveznek, amelyre legalább 3000 hívőt várnak itthonról és külföldről, és amin – amint arról korábban írtunk – ha csak egy napra is „hazatér\" Váradra Szent László koponyaereklyéje, amelyet a győri egyházmegye őriz. De a váradiak is mennek zarándoklatra bel- és külföldön egyaránt. A Szent László személye iránt érdeklődők ugyanakkor igényes program elé nézhetnek október 14-én, amikor egyháztörténeti konferenciát szerveznek kiemelkedő szaktekintélyek bevonásával.

A kulturális programok sora eközben hamarosan elrajtol, ezek fontossága pedig a szervezők szerint abban áll, hogy ha a középkor vagy az újkor emberének a László királyhoz mint szenthez való viszonyulását kívánjuk megérteni, elengedhetetlen a szent legendáinak, illetve a személyéhez kötődő egyházzenei alkotások, imádságok, továbbá prédikációk ismerete.

Kiállítás és iskoladráma

Ennek jegyében április 6-án a szerdai sajtótájékoztatón is bemutatott roll-upokból nyílik kiállítás a püspöki palotában Megújulás a gyökereknél – vándorkiállítás Szent László királyról címmel. A képekkel gazdagon illusztrált tárlat a lehetőségeihez mérten minél gazdagabban igyekszik tájékoztatni a szent életéről, jelentőségéről, továbbá a váradi egyházmegye és a szent kapcsolatáról.

Május 13-án az egyik legjelentősebb magyar jezsuita drámaíró, Illei János Salamon király, Lászlónak foglya című történeti játékát mutatják be. A ma is közérthető előadás az 1080-as évek elejére kalauzolja el a nézőket: a már többször legyőzött Árpád-házi Salamon, a volt király újabb cselvetését mutatja be, amit László király vitézeivel meghiúsít. László végül – a hazáért való aggodalom és lelki tusakodás közepette – a visegrádi várba záratja Salamont. A kiformált jellemképekkel gazdag darabot szólóban éneklő allegorikus szereplők és közös történeti népénekek színesítik.
Május végén ugyanakkor egy szabadtéri koncertet is terveznek közösen a városházával, ennek időpontja azonban még nem végleges. Mint Böcskei László püspök elmondta, május végére ér véget a bazilika teljes körű külső felújítása,, és akkor terveznek a püspöki palota udvarán egy szimfonikus koncertet.

Múzeumok Éjszakája

Immár hagyománynak számít, hogy a katolikus egyházmegye beszáll a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatba, Szent László évében viszont rendkívüli élménnyel készülnek. Boldog a föld, melynek királya nemes címmel szabadtéri vetítést tartanak szent királyunkról. Az Európa legnagyobb mozgó képregényeként ismertté vált Fény utcája programot először 2014 augusztusában mutatták be Székesfehérvár belvárosában. A több épület külső homlokzatára kivetített, monumentális méretű, színes animációk nem kizárólag Szent László életének bizonyos pillanataiba engednek betekinteni, de kifejező módon mutatják be a lovagkirály ismertebb legendáit is. Mogyorósi Éva grafikusművész alkotását a váradi Nagyboldogasszony-székesegyház főhomlokzatán láthatják majd az érdeklődők.

A püspöki palota gyönyörű díszterme eddig is minden évben felkereshető volt a Múzeumok Éjszakáján, ám ezúttal Világosság ragyog az igazra címmel kifejezetten erre az alkalomra megvalósított világítástechnika és tematikus vetítés segítségével tárják fel az érdeklődők előtt a teremben látható freskók motívumainak jelentését. Mint ismert, a freskókat Storno Ferenc német származású soproni képzőművész festette, 1879-re lett kész. „A minden részletében gazdagon díszített terem mennyezetét Szent László király életéből, illetve legendáiból ihletett freskók töltik meg. Bár a művész remek munkát végzett, ennek ellenére a Szent László legendáiban kevésbé járatos vagy esetleg nem katolikus felekezetű látogatók számára a festmények közvetett jelentése esetenként nem értelmezhető helyesen\" – mutatnak rá az esemény szervezői.

Emlékérem a szent király tiszteletére

A nagyváradi római katolikus püspökség Szent László-emlékéremmel is tisztelegni kíván alapítója előtt. A szerdai bejelentések értelmében ennek előlapja – Storno Ferenc mennyezetfestménye nyomán – azt ábrázolja majd, hogy Szent László király székesegyházat építtet Váradon, hátlapján pedig az áll majd, amint a király felajánlja országát a Szűzanyának – ennek ihletforrása a középkori előképek alapján készült tűzzománc eredeti alapján Okolicsányi János váradi püspök pásztorbotja, amely 1733 körül készült, ám készítője ismeretlen mester. A felirat pedig ez lesz: Columna Militiae Christianae, Defensor Indefessus et Athleta Patriae – A keresztály hadak oszlopa, legyőzhetetlen védelmező és a haza bajnoka. Lesz bronz, aranyozott bronz és ezüst emlékérem.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját