Gasztronómiai és kulturális rendezvényekre, örömfőzésre várja az érdeklődőket a HÍD Szebeni Kulturális Egyesület által immár 16. alkalommal szervezendő Hungarikum Napok.
Állandó meghívott tagként képviseli a magyarságot Brassó önkormányzatában Toró Tamás, miután a Cenk alatti városban két egymást követő önkormányzati ciklusban sem sikerült magyar képviselőt bejuttatni a tanácsba.
Nicușor Dan az erdélyi magyaroknak is köszönetet mondott a megismételt romániai elnökválasztás vasárnap tartott döntő fordulójában rá leadott szavazataikért. „Együtt sikerülni fog!” – üzente magyarul.
Orosz Krisztofer Levente RMDSZ-es alpolgármester a Krónikának elmondta: idén nem szerveztek ünnepségsorozatot, de jövőre nagyszabású rendezvénnyel, köztük magyar jellegű eseményekkel is megünneplik a 700. évfordulót.
Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.
Második alkalommal szeretnék megszervezni a Máramaros megyei Misztótfaluban a környékbeli települések magyar közösségeit összefogó Misztótfalusi Kis Miklós Napokat, amelynek ötletgazdáját, Orbán István Dániel református lelkészt kérdeztük.
Kiválósági okleveleket adnak át április 3-án Szatmárnémetiben a helyi magyar kulturális életet gazdagító személyiségeknek.
Elfogadták Arad 2025-ös költségvetését. Az 1,3 milliárd lejt kitevő büdzséből több mint kétmillió lej az, ami „alanyi jogon” az aradi magyar oktatási és kulturális intézményeket, a magyar közösség hagyományos rendezvényeit illeti meg.
Egyelőre három csoportban kezdődtek meg a kimondottan magyar anyanyelvű gyerekek számára az edzések az UTÁ-nál. Az aradi élvonalbeli labdarúgóklub vezetősége növelni szeretné a magyar kölyökcsapatok számát, ezért további jelentkezőket vár.
Kolozsváron idén is több százan gyűltek össze, hogy méltón emlékezzenek meg nemzeti ünnepünkről. A megemlékezés nemcsak a történelem előtt tisztelgésről szólt, hanem a magyarság élő erejének kifejezése is volt.
A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján tartott ünnepi beszédében.
A szilágysági magyar kulturális élet mozgásairól, lehetőségeiről és hiányosságairól, valamint az általa főszerkesztett, Hepehupa című kulturális lapról kérdeztük Vicsai Zsoltot.
Orosz Krisztofer Levente prioritásnak tekinti a magyar közösség erősítését: emlékjelek állítását, az oktatás támogatását, a kulturális programok bővítését.
Jókai Mórról, valamint Nagybánya szülöttjéről, a híres reformkori színészről, Lendvay Mártonról szeretnének utcákat elnevezni a máramarosi megyeszékhelyen. Az RMDSZ tervét azonban egyes román városi tanácsosok egyelőre megakadályozták.
A magyar (és erdélyi magyar) kultúra számos szegmensét – zene, irodalom, színház-, film- és fotóművészet – megismerteti a közönséggel a román fővárosban immár 33 éve működő Liszt Intézet Bukarest.
A hatványozottan szórványnak számító Máramaros megyében is sikert könyvelhetett el a magyar képviselet: megduplázta szavazóinak a számát vasárnap a 2020-as parlamenti választásokhoz képest.
Kabay Barna filmrendező, forgatókönyvíró, producer, valamint Petényi Katalin forgatókönyvíró, rendező, vágó kapta az idei Bethlen Gábor-díjat.