Nemzetközi csalás gyanúja miatt felmondja a kolozsvári körgyűrű második szakaszának kivitelezési szerződését a kincses város, miután a közbeszerzést elnyerő cégtársulás bosnyák tagja azt állítja, a beleegyezése nélkül tüntették fel a pályázatban.
Egymásnak ellentmondó hatósági nyilatkozatok überelik az évek óta fékező bürokráciát és a sorozatosan be nem igazolódó politikusi reményeket a marosvásárhelyi terelőút ügyében. Amelynek kálváriája 2014 óta húzódik.
Emil Boc kolozsvári polgármester szerint az egymilliárd eurós körgyűrűprojekt botrányos ügye „az egyoldalú szerződésbontás felé halad”, ám megvárják a február 24-én lejáró határidőt.
Tovább dagad a kolozsvári körgyűrűbotrány: a csalást kiáltó bosnyák útépítő bemutatta bizonyítékait és kérte a kivitelezési szerződés felbontását. Miközben Emil Boc polgármester „mossa kezeit”, a román útépítő fővállalkozó más ügyekben is „sáros” lehet.
A több romániai, erdélyi útépítési versenytárgyaláson a nyertes konzorciumok tagjaként szereplő Integral Inženjering bosnyák cég azt állítja, senkit nem hatalmazott fel arra, hogy vállalkozásuk részt vegyen bármiféle romániai közbeszerzési eljáráson.
„Végre befejeződik egy régóta várt projekt: a zilahi terelőút!” – adta hírül kedden délelőtt Facebook-oldalán a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) elnöke.
Csak-csak meglesz a kínai útépítők első, a késések miatt hírhedtté vált romániai projektje Erdélyben: elkezdődik a zilahi terelőútszakasz műszaki átvételének folyamata.
A kínai Sinohydro cég közel négy és fél éve küzd a Zilah melletti „minikerülőút” megépítésével, pedig az építkezésnek két évig kellett volna tartania – mutatott rá a Pro Infrastruktúra Egyesület vasárnap este.
Az Arad megyei önkormányzat egy új, 12,5 kilométeres hosszúságú terelőút megépítését tervezi, amely összekötné a megyeszékhely jelenlegi körgyűrűjét a megépítendő Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi úttal.
Aláírták hétfőn Bukarestben a kolozsvári körgyűrű második szakaszának megépítésére vonatkozó szerződést.
Új szakaszba lépett a hosszú ideje tervezgetett kolozsvári körgyűrű megvalósítása: nekiláttak a felüljáró-építésnek az ország egyik legforgalmasabb útszakaszán, a DN1-es jelzésű főúton, a kincses város és Szászfenes között.
Frissítik a kolozsvári körgyűrűprojekt műszaki-gazdasági mutatóit, ami nem olcsó mulatság: több mint 700 millió lejjel 9,4 milliárdosra nő Erdély és Románia egyik legnagyobb közúti beruházásának költségvetése.
Hétfő délután megnyitották a forgalom előtt a keleti körgyűrű munkacímmel emlegetett hiányzó kerülőútszakaszt Arad mellett, így most már teljesen körbe autózható a partiumi megyeszékhely.
A 2025 januári határidő előtt, még idén decemberben befejezik a Partiumot a Bánsággal összekötő angyalkúti Maros-híd és az Arad–Temesvár vasútvonal feletti felüljáró építését, így áprilisban megnyitják a forgalom előtt a hiányzó körgyűrűszakaszt.
Nagyvárad szomszédságában szombaton felavatták az agglomerációs körgyűrű első szakaszát, amelynek az a szerepe, hogy a bihari megyeszékhely mellett a környező településeket is ki lehessen kerülni.
Hamarosan befejeződnek Nagyvárad agglomerációs körgyűrűje Nagyürögd és Félixfürdő közötti első szakaszának kivitelezési munkálatai, két hét múlva már meg is nyithatják a forgalom előtt – tájékoztatott a Bihar megyei önkormányzat sajtóosztálya.
Jó hír az arra közlekedőknek: vasárnap 17 órakor átadták a forgalomnak a 9,3 kilométeres belényesi körgyűrűt – ez a Bihar Megyei Tanács által megvalósított hatodik elkerülő út.
Januárban átadják a forgalomnak az aradi körgyűrű még hiányzó, 11 kilométeres szakaszát, és ezzel a Maros-parti város lesz az első romániai megyeszékhely Iustin Cionca tanácselnök szerint, amelyet teljesen körbeér a teherforgalmi terelőút.