Hirdetés

Körgyűrűbotrány: mi következhet Kolozsváron?

körgyűrű forgalom Kolozsvár

Marad a forgalmi dugó. A körgyűrű csupán az egyik mentőöv lenne, de nagyon távol még a másik kettő is

Fotó: Orbán Orsolya

Legalább másfél, de akár több év is eltelhet, amíg ismét sikerül építőt találni a kolozsvári körgyűrűnek, amelynek botrányos kivitelezési szerződését pénteken mondta fel egyoldalúan a polgármesteri hivatal. Civil szakemberek a Szászfenest elkerülő szakaszt is bevennék az új projektbe, miközben Emil Boc polgármester – perek ide vagy oda – már márciusban kiírná az újabb versenytárgyalást az ezúttal több szakaszra bontott körgyűrű kivitelezésére.

Páva Adorján

2026. március 02., 17:182026. március 02., 17:18

Amint arról beszámoltunk, nemzetközi csalás gyanúja miatt egyoldalúan felmondja a kolozsvári terelőút második szakaszának kivitelezési szerződését a kincses város önkormányzata, miután a közbeszerzést elnyerő cégtársulás bosnyák tagja azt állította, hogy a beleegyezése nélkül tüntette fel a Dimex román fővállalkozó a körgyűrűpályázatban – jelentette be pénteken Emil Boc polgármester.

A térség egyik legnagyobb infrastrukturális beruházásának számító, 1,1 milliárd euró értékű kolozsvári körgyűrűépítés pályázatát egyedüli ajánlattevőként a román Dimex 2000 Company, a bosnyák Integral Inženjering és a bolgár Hydrostroi cég alkotta társulás nyerte, tavaly májusban kötötték meg a kivitelezési szerződést.

Hirdetés

Az Integral azonban pár hete sajtóközleményben közölte, hogy csalás áldozata és visszaéltek a nevével, ugyanis a cégvezetése a Dimex többszöri megkeresésére elutasította, hogy társuljon a román céggel. A bosnyák társaság azt állította, a szerződéskötés hamis iratok alapján történt és közölte: az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez (DNA) és az Európai Ügyészséghez fordult az ügyben.

Eközben Emil Boc polgármester végig azt hangoztatta, hivatala önhibáján kívül került a körgyűrűépítéssel kapcsolatos példátlan helyzetbe. A nemzeti liberális elöljáró a botrány láttán szerződésbontással fenyegetőzött, amit viszonylag hamar meg is lépett. Pénteken közölte,

az egyoldalú felmondás után nem sokkal, március 19-én ki is írják az újabb közbeszerzést,

mégpedig úgy, hogy nem egyetlen építőt keresnek a több mint 40 kilométerre, hanem ezúttal szakaszokra bontják a projektet.

korábban írtuk

Itt a vége: egyoldalúan felbontja a botrányos körgyűrűszerződést a kincses város önkormányzata
Itt a vége: egyoldalúan felbontja a botrányos körgyűrűszerződést a kincses város önkormányzata

Nemzetközi csalás gyanúja miatt felmondja a kolozsvári körgyűrű második szakaszának kivitelezési szerződését a kincses város, miután a közbeszerzést elnyerő cégtársulás bosnyák tagja azt állítja, a beleegyezése nélkül tüntették fel a pályázatban.

Forgatókönyvek körgyűrűépítésre

Az ügyet alaposan körüljáró, a bosnyák céggel is folyamatos kapcsolatban lévő Pro Infrastruktúra Egyesület a hétvégén összefoglalta, a több mint 10 éves tapasztalattal rendelkező egyesület civil szakemberei szerint milyen forgatókönyvekre készülhetünk a folytatásban. Jelezve: a jogi konfliktus nem zárul le pusztán a szerződés felbontásával, hanem „valójában bonyolódik”.

Emlékeztettek: a Dimex bejelentette, hogy megtámadja az egyoldalú felmondást, és kártérítést fog követelni. A boszniai Integral Inženjering azt közölte, hogy üdvözli a szerződésbontást mint „a helyes irányba tett lépést”, ugyanakkor továbbra is kérni fogja a bíróságtól a szerződés abszolút semmisségének megállapítását, megismételve, hogy csalás áldozatai.

Ezzel párhuzamosan az Országos Korrupcióellenes Ügyészség „in rem” nyomozást folytat esetleges korrupciós cselekmények és okirat-hamisítások ügyében. A DNA más országok nyomozó szerveivel működik együtt, köztük Bosznia-Hercegovina rendőrségével és ügyészségével, valamint az Eurojusttal.

A Dimex keresete ügyében a bíráknak lényegében három lehetőségük van a civil egyesület szerint:

  • elutasítják a román útépítő keresetét, és fenntartják a polgármesteri hivatal által végrehajtott felmondást;
  • elrendelik a felmondás joghatásainak felfüggesztését;
  • vagy érdemben megsemmisítik a felmondást.

Ezzel párhuzamosan, még ha az egyoldalú felmondás hatályban is maradna, a bíróság külön is vizsgálhatja a szerződés semmisségére irányuló keresetet az Integral Inženjering kérelmére. A Pro Infrastruktúra szerint a szálak még inkább összekuszálódnak azzal, hogy Boc új közbeszerzési eljárást indít (már a negyediket). A fent ismertetett perek alakulásától függően, azokkal párhuzamosan olyan helyzet is előállhat, hogy a régi szerződés és az új közbeszerzés között átfedések, adminisztratív ütközések keletkeznek.

A Pro Infrastruktúra Egyesület szakemberei tapasztalata, illetve a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján becslésekbe bocsátkozott, milyen esetben mekkora késéssel számolhatunk:

  • 1. forgatókönyv: a felmondás hatályban marad. Az érdemi per egy–két évig tart, ha nem merülnek fel jelentős bonyodalmak. Közben az új közbeszerzés a maga útján halad. Hatás: legalább két év, amíg új szerződést írnak alá.
  • 2. forgatókönyv: a felmondás ideiglenes felfüggesztése. Ebben az esetben a bíróság helyt ad a Dimex felfüggesztési kérelmének, és az új közbeszerzési eljárás sebezhetővé válik, vagy akár átmenetileg blokkolódik. Hatás: 2–3 év késedelem.
  • 3. forgatókönyv: több, párhuzamos per. Itt a felmondással, illetve a szerződés semmisségével kapcsolatos eljárásokról beszélünk, plusz az új közbeszerzés külön kezelve. Ez a legösszetettebb helyzet, és a blokkolás érdemben hosszabb lesz: 3–4 év, vagy akár több, a szakértői vizsgálatok és a fellebbezések időtartamától függően.

„Röviden: még a legoptimistább esetben is – vagyis ha az egyoldalú felmondás hatályban marad, és az új közbeszerzés jól halad, és nem érintik hátrányosan –

Idézet
a pályázatok elbírálása és az óvások rendezése legalább 18 hónapot vesz igénybe az új szerződés aláírásáig.

A közérdeknek – szervezetünk létezése indokának – kell elsőbbséget élveznie. Az idő és a bírósági határozatok megmutatják majd, hogy Boc úr és jogi csapata megfelelően megalapozta-e az egyoldalú felmondásról szóló döntést, és levonták-e a tanulságokat ahhoz, hogy ezt a negyedik közbeszerzést professzionálisan le tudják bonyolítani” – írják a civilek.

Akik azt is határozottan kérték, hogy az új közbeszerzési eljárásba kerüljön be a 3-as és 5-ös csomópont közötti szakasz is, amely Szászfenes település terelőútjaként fog működni; továbbá a tervező szakértők és a polgármesteri hivatal tisztviselői „rendkívül körültekintően alakítsák ki a szakaszolást, hogy a kivitelezők között valódi verseny jöhessen létre”.

Forgalmi dugók: három irányból várják a megoldást

Egyébként Emil Boc polgármester szerint a forgalmi dugóknak Kolozsváron három fő oka van: a városlakók belső közlekedése, a környező településeken lakók ingázása, illetve az átutazó forgaslom. A megoldás pedig nem származhat egyetlen projektből, a körgyűrű „csak a problémák harmadát” tudja orvosolni. Itt egyébként

az első, alig két kilométeres szakasz kialakítása során hatsávosítják a Fenes és Kolozsvár közti utat, amely májusban befejeződhet.

Boc szerint a problémahalmaz fennmaradó kétharmadát a metró és az elővárosi vasút fogja megoldani. Utóbbi „radikális változást hoz a városi mobilitásnak”: kevesebb autó, tömegközlekedéssel összekötött állomások. Itt folyamatban a közbeszerzés, várhatóan tavasszal hirdetnek nyertest. Ugyanakkor a szerelvények beszerzésére kiírt versenytárgyalást törölték az érdektelenség okán, újat kell kiírni.

A metróprojekt közismerten már a kivitelezési szakaszban van, „1-2 százalékos a fizikai előrehaladás”. Itt a helyi önkormányzat további kormánytámogatásban bízik. A helyi sajtóban az a hír is felröppent, hogy a Gülermak török cég „nem bánná”, ha szerződést bontanának, ám hivatalosan ez még nem merült fel. Boc újfent hangoztatta, mekkorát léphet előre Kolozsvár, ha az összesen 4 milliárd eurót felemésztő három nagy projekt megvalósul – azonban a gyakorlatban nagyon kevés az előrelépés.

korábban írtuk

Emil Boc a körgyűrűbotrányról: a szerződésbontás felé haladunk, de meglesz a terelőút
Emil Boc a körgyűrűbotrányról: a szerződésbontás felé haladunk, de meglesz a terelőút

Emil Boc kolozsvári polgármester szerint az egymilliárd eurós körgyűrűprojekt botrányos ügye „az egyoldalú szerződésbontás felé halad”, ám megvárják a február 24-én lejáró határidőt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
Hirdetés
2026. október 16., péntek

1956 hetven év elteltével is összeköt: tíznapos ünnepségsorozattal emlékezik Kolozsvár a magyar forradalomra

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.

1956 hetven év elteltével is összeköt: tíznapos ünnepségsorozattal emlékezik Kolozsvár a magyar forradalomra
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
Hirdetés