
Nehéz szülés. A kínai útépítőknek csaknem három éve el kellett volna készülniük a zilahi terelőúttal
Fotó: Facebook/Cristian Pistol/képernyőmentés
„Végre befejeződik egy régóta várt projekt: a zilahi terelőút!” – adta hírül kedden délelőtt Facebook-oldalán a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) elnöke. A kínai útépítők első, a késések miatt hírhedtté vált romániai projektje szerdán a körgyűrűszakasz megnyitásával zárul – ha nem találnak benne hibát.
2025. december 16., 12:402025. december 16., 12:40
Cristian Pistol videós beszámolója szerint kedden és szerdán az átvételért felelős szakbizottság a helyszínen ellenőrzi a kínai útépítők által levezényelt munkálatokat.
Egy kihívásokkal teli projektről beszélünk, ezért elsődleges célom az volt, hogy a késedelmeket behozzuk, és a zilahi terelőút még ebben az évben megnyílhasson” – fogalmazott Pistol.
Az útügyi vezető köszönetet mondott a környék lakóinak „az évek során tanúsított türelmükért”. „Holnaptól a nehéz forgalom már nem halad át a városon, és a közösség élvezheti a megérdemelt békét és biztonságot” – jelentette ki az illetékes.
Mint ismeretes, mérhetetlen türelemre volt szükség a zilahi körgyűrűszakasz esetében, hiszen a csupán 5,5 kilométer hosszú, menetirányonként egysávos körgyűrűrészen 2020 óta dolgozgatnak helyi munkások kínai irányítással, és 2023-ra el kellett volna készülnie. A Zilah várost elkerülő út volt az első új aszfaltcsík Romániában, amelynek megépítését kínai kivitelezőre bízták.
A 186 millió lejes szerződést még 2020 nyarán ítélték oda a Sinohydro (Kína) és a Good Prod Kft. társulásának. Csakhogy 2021-ben Románia olyan törvényt fogadott el, amely kizárta a kínai cégeket az infrastruktúra-projektek közbeszerzéseiből. Az akkori döntés azonban csak azokra a közbeszerzési eljárásokra vonatkozhatott, amelyeket a törvény hatálybalépése után indítottak. Ennek ellenére a döntés nem tett jót a szilágysági projektnek.
A kínai vállalat biztosította az építkezés menedzsmentjét és a speciális gépeket, míg a munkaerőt helyben toborozták.
Az építkezésen gyenge volt a kivitelező mozgósítása, és földcsuszamlások is előfordultak, miközben sem a közlekedési minisztérium, sem a CNAIR nem gyakorolt nyomást a határidők betartására. 2023-ban ugyan történt egy hivatalos látogatás a helyszínen, de a munkálatok üteme továbbra is gyenge maradt. A a projektet – amelyet 37 millió euró értékben uniós forrásokból finanszíroztak ֪ emellett bürokratikus késedelmek is hátráltatták, többek között a kisajátítások, az erdőgazdálkodási körből való kivonás és az építési engedélyezés miatt.
A szilágysági megyeszékhelyt elkerülő 5,53 kilométeres, menetirányonként javarészt egysávos út viszonylag nehéz terepen épült, ahol földcsuszamlások is hátráltatták az előrehaladást.
Az aszfaltcsík a már átadott, mintegy 8 kilométeres nyugati (észak-dél irányban Cigányitól Egrespatakig húzódó) körgyűrűrészt hivatott kiegészíteni, amely jelenleg nem túl hasznos, mivel eddig hiányzott az Egrespatak és a Zilah–Kolozsvár-főút között most épült déli szakasz. Ennek elkészültével a Kolozsvárról Szatmárnémeti felé tartó forgalom teljesen elkerülheti Zilahot.

Csak-csak meglesz a kínai útépítők első, a késések miatt hírhedtté vált romániai projektje Erdélyben: elkezdődik a zilahi terelőútszakasz műszaki átvételének folyamata.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!