Késéssel ugyan, de végre sikerült kiválasztani a kivitelezőt, amely megépítheti a Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszát.
Jó az esély arra, hogy még az év vége előtt teljessé váljon az autópálya-összeköttetés Kolozsvár és Marosvásárhely között, mivel minden bizonnyal elkészül az észak-erdélyi (A3-as) autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakasza.
Egyelőre tényleg úgy tűnik, hogy nem csupán kincstári optimizmus volt Sorin Grindeanu közlekedési miniszter kijelentése, miszerint még a jövő áprilisi határidő előtt, idén elkészülhet a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi út.
Az év első kilenc hónapjában több mint 23 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, mint 2022 ugyanezen időszakában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az ország történetében először sikerült egyensúlyt teremteni a kiadások és a beruházások között – jelentette ki hétfőn a kormányfő.
Egyre közelebb kerül a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út építésének megkezdése: a közmunkák jóváhagyásával foglalkozó tárcaközi tanács szerdai ülésén jóváhagyták az útszakasz megvalósíthatósági tanulmányát.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint „az állampolgárok fogják meginni a levét annak az intézkedéscsomagnak.
A kolozsvári polgármesteri hivatal az elmúlt években számos formában igyekezett megakadályozni, hogy gyanútlan polgárok lakást vásároljanak az illegálisan felépített tömbházakban – állítja a Krónikának eljuttatott válaszában a városháza sajtóosztálya.
Miután a hét elején a környezetvédelmi tárca is engedélyezte a projektet, most a közlekedési minisztérium illetékes szaktestülete is jóváhagyta a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út megépítését.
Ismét közelebb került a megvalósításhoz a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út megépítése, miután az Országos Környezetvédelmi Ügynökség pénteken jóváhagyta a projektet.
Jövő év végéig legalább 250 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat adhatnak át Romániában – jelentette ki egy szerdai sajtótájékoztatón a közlekedési miniszter.
Év végéig átadhatják a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya Maroskeceés Aranyosgyéres közötti, 15,7 kilométeres szakaszát – jelentette be a közlekedési miniszter.
Tömeges elvándorlást fog eredményezni a román építőiparban, ha a bukaresti kormány a tervezettnél magasabb költségvetési hiány lefaragása érdekében eltörli az ágazat számára öt éve bevezetett kedvezményeket.
Az építőipari adókedvezmények megszüntetése esetén 780 lejjel fog csökkenni az ágazati nettó minimálbér – jelentette ki szerdán az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke.
Két héten belül elkezdődnek az építési munkálatok a dél-erdélyi autópálya Lugos és Déva közötti szakaszán, Holgya és Marzsina között, ami az utolsó hiányzó szakasz a sztrádából – jelentette be pénteken Temesvárin Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
Szemmel láthatóan halad az új tüdőkórház építése Sepsiszentgyörgyön, a létesülő egészségügyi intézményt a Dr. Fogolyán Kristóf megyei kórház területén építik – közölte Facebook-oldalán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Munkacsoport alakul az építőanyag-iparnak nyújtott állami támogatások rendszerének kidolgozására – jelentette be az ágazat képviselőivel tartott pénteki tanácskozás után Radu Oprea gazdasági miniszter.
Ha minden a tervek szerint halad, valamivel kevesebb, mint két év múlva új közúti híd köti majd össze Máramaros megyét Kárpátaljával: a közlekedési tárca csütörtökön adta ki az építési engedélyt.