
Fotó: Bhar megyei önkormányzat
Öt régészeti lelőhelyet is találtak Bihar község most épülő terelőútján, ami miatt ki kell tolni a munkálatok befejezésének eredetileg tervezett határidejét – tudatta szerdán Ilie Bolojan, a Bihar megyei közgyűlés elnöke.
2024. február 07., 20:032024. február 07., 20:03
Közösségi oldalán posztolt bejegyzése szerint a februárban kezdődött építési munkálatok során
A régészeti lelőhelyek megtalálása már csak azért sem meglepő, mert a terelőút nyomvonala a bihari földvár közelében halad el. A hét elején kezdődött ásatásokat a nagyváradi Körösvidéki Múzeum régészei végzik a Váradtól 12 kilométerre északra található település melletti helyszínen.
Az összesen 8,7 kilométeres terelőút építése tavaly októberben kezdődött. Ebből egy 5,6 kilométeres szakasz maga a körgyűrű, egy 3,1 kilométeres szakasz pedig Hegyközpályival köti majd össze az új terelőutat.
A munkálatok értéke 66,3 millió lej, időtartamuk eredetileg 18 hónap lett volna, amit most meghosszabbítanak a régészeti feltárásokhoz szükséges idővel.
A Bihar megyei önkormányzat emellett egy nagyváradi agglomerációs körgyűrűt (17 km) is épít, emellett Élesd (5,8 km) és a Belényes (9,3 km) városának terelőútjain is dolgozik.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.
Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.
A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.
A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) különleges kiállítást mutat be az érdeklődőknek.
Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében erdélyi útjuk egyik legfontosabb tanulságaként azt emeli ki, hogy önmagában a párbeszéd kevés: annak akkor van értelme, ha konkrét eredménye is születik.
szóljon hozzá!