Hirdetés
Iránytű lenne a magyar diákok számára az első Erdélyi Egyetemi Börze

Iránytű lenne a magyar diákok számára az első Erdélyi Egyetemi Börze

Az erdélyi magyar diákok központosítva érdeklődhetnek továbbtanulási lehetőségeikről, összehasonlíthatják a rendelkezésükre álló opciókat, valamint tájékozódhatnak az egyetemeken túlmutató kibontakozási lehetőségekről is az OMDSZ decemberi börzéjén.

2025. november 28., péntek

Megvan, hogyan vásárolhatnak kedvezményes jegyet az e-személyivel rendelkező egyetemi hallgatók

Az egyetemi hallgatók 2026-ban is jogosultak lesznek kedvezményes vasúti utazásra a lakóhelyük és az egyetemüknek otthont adó város között – erről a kormány csütörtöki ülésén döntött.

Megvan, hogyan vásárolhatnak kedvezményes jegyet az e-személyivel rendelkező egyetemi hallgatók
2025. november 10., hétfő

A tudásterületek metszéspontjait is felfedezhetik a közösségi élménnyel gazdagodó MCC-s diákok

A gimnazisták életkori sajátosságaihoz igazodó, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyik leginkább rugalmas programjába jelentkezhetnek december 15-ig az érdeklődő diákok. A Középiskolás Programról Talpas Botonddal beszélgettünk.

A tudásterületek metszéspontjait is felfedezhetik a közösségi élménnyel gazdagodó MCC-s diákok
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Felpofozott két diáklányt, őrizetbe vették az erdélyi város iskolájának tanárát

Őrizetbe vették szerdán egy lugosi iskola pedagógusát, miután azzal gyanúsítják, hogy tanítás közben felpofozott két tízéves diáklányt. A városi rendőrséget a gyerekek szülei értesítették a történtekről.

Felpofozott két diáklányt, őrizetbe vették az erdélyi város iskolájának tanárát
2025. október 04., szombat

Kvízbajnokságon ismerhetik meg a külhoni magyarság történelmét, értékeit magyarországi diákok

A határon túli magyarság kultúráját és történelmét szeretné közelebb hozni a magyarországi középiskolásokhoz a számukra szervezett kvízbajnokság. A Magyarság Háza és Kovács Zsolt kezdeményezése máris sikeresnek mondható, hiszen 50 iskola jelentkezett.

Kvízbajnokságon ismerhetik meg a külhoni magyarság történelmét, értékeit magyarországi diákok
Hirdetés
2025. szeptember 22., hétfő

Románia az élmezőnyben: a diákok 99 százaléka két vagy több idegen nyelvet tanul

Az Eurostat friss adatai szerint Románia a második helyen áll Európában a több idegen nyelvet tanuló diákok arányát tekintve.

Románia az élmezőnyben: a diákok 99 százaléka két vagy több idegen nyelvet tanul
2025. szeptember 17., szerda

Kolozsvárra hívja az erdélyi magyar középiskolásokat a BBTE

Egyetemi nyílt napokat szervez az erdélyi magyar középiskolások részére a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet szeptember 18. és 21. között.

Kolozsvárra hívja az erdélyi magyar középiskolásokat a BBTE
Hirdetés
2025. szeptember 11., csütörtök

Kisnyugdíjasok, hátrányos helyzetű családok és diákok részesülnek szociális támogatásban

Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.

Kisnyugdíjasok, hátrányos helyzetű családok és diákok részesülnek szociális támogatásban
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 12., kedd

Közel harminc pótérettségiző diákot kizártak csalás miatt

A szaknak megfelelő kötelező tantárgy keddi írásbeli érettségi vizsgáján 15 780 diák vett részt, 24-et közülük csalás vagy csalási kísérlet miatt kizártak – tájékoztatott az oktatási minisztérium.

Közel harminc pótérettségiző diákot kizártak csalás miatt
2025. augusztus 09., szombat

Minden cél megvalósításának alapja az, amit önmagunkról gondolunk – Az Erdélyi Innovációs Műhely új vezetőjével beszéltünk

A fejlődés nem hibátlan teljesítményekből, hanem próbálkozásokból, tapasztalatokból és tanulásból áll – vallja Kovács Nóra, aki nemrég vette át az Erdélyi Innovációs Műhely (EIM) irányítását.

Minden cél megvalósításának alapja az, amit önmagunkról gondolunk – Az Erdélyi Innovációs Műhely új vezetőjével beszéltünk

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
Hirdetés
Krónika
2025. június 27., péntek

Bolojan szerint túl sokba kerülnek az ösztöndíjak a román államnak

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a kormány új ösztöndíjrendszer bevezetésére készül, miután az utóbbi években jelentősen megnőttek az erre fordított állami kiadások. A jelenlegi rendszer fenntarthatatlanná vált a kormányfő szerint.

Bolojan szerint túl sokba kerülnek az ösztöndíjak a román államnak
Krónika
2025. június 26., csütörtök

Nem divat a diákmunka Romániában – állami támogatással élénkítenék a nyári foglalkoztatást

A nyári időszak nemcsak a pihenésről, hanem egyre inkább a munkavállalási lehetőségek kereséséről is szól a fiatalok körében.

Nem divat a diákmunka Romániában – állami támogatással élénkítenék a nyári foglalkoztatást
2025. június 24., kedd

Milyen most magyar egyetemistának lenni Erdélyben?

Lakhatási nehézségek, nyelvi akadályok, közösségi élmények, jövőbe vetett remények – többek között ezekről vallhatnak azok az erdélyi magyar fiatalok, akik részt vesznek az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) JelenLét – JövőCTRL című kutatásában.

Milyen most magyar egyetemistának lenni Erdélyben?
Hirdetés
Krónika
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 15., vasárnap

Diákszínjátszói éltetik Ujj Ágnest, a huszonhat éve alakult Százszorszép Gyermekszínpad alapítóját

Olyan jó tulajdonságokat is a felszínre hoz a gyerekekben a színpadi játék, a közös alkotói folyamatban való részvétel, amelyeket még osztálytársaik, sőt hozzátartozóik sem ismernek.

Diákszínjátszói éltetik Ujj Ágnest, a huszonhat éve alakult Százszorszép Gyermekszínpad alapítóját
Hirdetés
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
Hirdetés
Hirdetés