Több mint 3000 egyetemista vesz részt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) május 3. és 7. között tartandó rendezvényén, a diáknapokon – közölte a szövetség.
A Tanulók Országos Tanácsa (CNE) arra kéri a szenátus tanügyi bizottságát, hogy a közoktatási törvény tervezetének felsőházi megvitatásakor törölje a jogszabályjavaslatból a diákok kizárására vonatkozó előírást.
A tanulókat csak nagyon súlyos esetekben lehet kizárni az iskolából, a kizárt diák pedig a következő tanévben újra beiratkozhat ugyanabba a tanintézetbe – döntötte el a közoktatási törvény tervezetének hétfői vitáján a képviselőház tanügyi szakbizottsága.
A Kárpát-medence 17 magyar felsőoktatási intézményéből gyűltek össze a jövő tudósai a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán 2023. április 16–19. között.
Az OTP Bank Románia április 13-án, csütörtökön elkezdi a Szülőföldön magyarul program részeként nyújtott támogatások ütemezett kifizetését – tájékoztatta szerkesztőségünket szerdán a pénzintézet.
Tegyünk együtt a zöldebb 28. KMDSZ Diáknapokért! – ez a jelszava a kincses városbeli magyar diákszövetségnek, amely nemcsak bulikat, hanem szemétszedést is szervez.
Egy friss felmérés szerint bár a romániai társadalom egyre inkább a kütyük rabjává válik, hiába a digitális eszközökkel töltött rengetek idő, a fiatalok digitális kompetenciái nem javulnak jelentősen.
Nyílt napot szervez március 31-én, pénteken középiskolás diákok számára a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi helyszínein.
Egyre több középiskolás kapcsolódik be egész Erdélyből a Sapientia egyetem Csíkszeredai Kara által szervezett műfordítói versenybe, ugyanakkor az internetes fordítói programok fejlettsége miatt át kell gondolniuk a szervezőknek a versenyeztetés mikéntjét.
Nem lenne igazán előnyös a diákok számára, ha a romániai egyházak javaslatának megfelelően választható tantárgyként hittanból is érettségizhetnének – közölte a Tanulók Országos Tanácsának (CNE) nevében a szervezet elnöke.
Rekordszámú csapat jelentkezett a Kolozsvári Magyar Diákszövetség idei rendezvényére, a diáknapokra. Az eseményt május elején tartják, több fellépőt is várnak – közölték a szervezők.
Negyedik helyen végzett a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium csapata a Középiskolai MTA Alumni Program keretében szervezett tanulmányi verseny szombaton Budapesten rendezett döntőjében; a megmérettetés fő témája a klímaváltozás és a fenntarthatóság volt.
Tudományos Mozgalmat indított a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a kezdeményezés célja lehetőséget biztosítani a kincses városban tanuló magyar egyetemistáknak a tudományok terén való fejlődésre.
Romániában minden második diákot ér fenyegetés, megalázás vagy fizikai erőszak, és öt közül négy szemtanúja volt már zaklatásnak – közölte a Mentsétek meg a Gyermekeket romániai szervezete.
A Tanulók Országos Tanácsa (CNE) határozottan ellenzi a középiskolai felvételi decentralizálását – közölte pénteken a diákszervezet.
Kentaurok, szatírok, félistenek, halandók és számos mitológiai lény az Olümposzról bulizik még egyet a vizsgaidőszak előtt a kolozsvári Hója-erdő szélén ezen a hétvégén.