
Az árréskorlátozás továbbra is több alapélelmiszerre vonatkozik, többek között a csirke- és sertéshúsra
Fotó: Rostás Szabolcs
A kormány kedden sürgősségi rendelettel június 30-áig meghosszabbította az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását – közölte a kormányszóvivő.
2026. március 31., 21:032026. március 31., 21:03
Ioana Dogioiu elmondta, hogy a jelenleg is alkalmazott intézkedést további három hónappal hosszabbítják meg, változatlan feltételek mellett. Hozzátette: az árréskorlátozás továbbra is több alapélelmiszerre vonatkozik, egyebek mellett
Mint arról beszámoltunk, a kormánykoalíció hétfőn állapodott meg az intézkedés meghosszabbításáról.

Az üzemanyagár-emelkedések hatását mérsékelni hivatott újabb intézkedésekről tárgyaltak hétfői ülésükön a koalíciós pártok vezetői.
A kormány ugyanakkor kedden határozattal módosította a gázolaj árának emelkedését kompenzáló állami támogatási rendszert, lehetővé téve a jövedéki adó részleges visszatérítését – jelentette be a Bolojan-kabinet szóvivője. Ioana Dogioiu tájékoztatása szerint
A szóvivő elmondta, hogy a kormány eltörölte azt a feltételt, amely a támogatás kifizetését az állami költségvetés elfogadásához kötötte. Ennek köszönhetően az eredeti időponthoz képest három héttel korábban, vagyis azonnal indulhatnak a kifizetések.

Kisebb megállás után kedden folytatódott az üzemanyagok drágulása a romániai töltőállomásokon: a legnagyobb piaci szereplőnek számító Petrom ezúttal 5 banival emelte a benzin literenkénti árát, míg a gázolaj ára 10 banival nőtt.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!