
Fotó: Agerpres
A román védelmi ipar közvetlenül nem szállít lőszert Ukrajnának – jelentette ki Florin Spătaru gazdasági miniszter, ugyanakkor hozzátette: azt viszont nem tudja, hogy közvetve történnek-e ilyen szállítások.
2023. április 21., 12:152023. április 21., 12:15
A miniszter a Szabad Európának elmondta, hogy a lőszer- és fegyvergyárak 2022-ben többet termeltek, a Romarm pedig megkétszerezte forgalmát.
„A védelmi ipari cégeknek és a gazdasági minisztériumnak nincsenek Ukrajnába történő lőszerszállításról szóló szerződései. Vannak a hagyományos szerződéseink, amelyeket betartunk, de igaz, hogy
– mondta Florin Spătaru.
Az ukrajnai szállítások kapcsán kifejtette: „Nincsenek ilyen közvetlen szerződéseink, nincsenek, nem szállítunk közvetlenül abba a térségbe. Románia szükségleteiről és a regionális szükségletekről van szó, azokról a partnerségekről, amelyek jelenleg is léteznek” – hangsúlyozta a gazdasági miniszter.
A miniszter szerint vannak „hagyományos partnerek”, amelyeknek hatályos szerződéseik vannak a romániai cégekkel, ezen partnerek közül pedig voltak olyanok, amelyek több lőszer szállítását kérték.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!