Erőltetett menetben látott neki a bukaresti kormány a védelmi képességek fejlesztését szolgáló európai SAFE-program végrehajtásának, amelynek keretében közel 17 milliárd euró áll Románia rendelkezésére.
Egy 37 éves férfit lelőttek a kommandósok Neamț megyében, miután tüzet nyitott a rendőrökre, akik azért érkeztek, hogy végrehajtsák a nevére kiadott ideiglenes távoltartási végzést.
Határrendészekből és vámosokból álló közös csapat, kutyás egységek közreműködésével, egy légpuskát és 200 darab lövedéket talált a csomagok ellenőrzése során a kolozsvári nemzetközi repülőtéren.
Illegális fegyverek, lőszerek és pirotechnikai eszközök után kutattak a rendőrök három Brassó megyei ingatlanban. A házkutatások során több fegyvert, lőszert és egy körözött revolvert is találtak, egy 18 éves fiatalt pedig őrizetbe vettek.
A 2026-os védelmi költségvetés kissé magasabb lesz, mint tavaly, de nem éri el a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
Több mint 4300 fegyvert foglalt le a rendőrség országszerte a múlt év első 11 hónapjában az illegális fegyverbirtoklás és az orvvadászat visszaszorítására szervezett akciók keretében.
Románia 50 millió euróval száll be abba az akcióba, amelynek célja, hogy harmadik országok amerikai fegyvereket vásároljanak Ukrajna számára.
Az illetékes román ügyészség újraindította a büntetőeljárást egy ukrán művelet ügyében, amelynek keretében importált fegyvereket szállítottak a Fekete-tenger román felségvizein anélkül, hogy azokat a román hatóságoknak bejelentették volna.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut és alprefektusát, Ștefan Nicolaét, akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Megszavazta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén azt a határozatot, amelyben egy „katonai schengeni övezet” létrehozását javasolják egy esetleges orosz agresszióval szemben.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap még több légvédelmi fegyvert kért támogatóitól a hétvégi orosz támadások nyomán.
Megkötötte a szerződést egy korvett vásárlásáról a román kormány és a török ASFAT. A hadihajó beszerzéséről szóló dokumentumot december 3-án a román védelmi minisztérium bukaresti székhelyén írták alá.
Románia több mint 600 ezer euróért vásárol kis hatótávolságú, hordozható MISTRAL föld-levegő rakétarendszereket Franciaországtól – közölte szerdán a bukaresti védelmi tárca.
A vészhelyzet esetén szükséges katonai célú szállítás hatékonyságának megnövelése érdekében az EU határok nélküli katonai mobilitási területet kíván létrehozni – jelentette be Kaja Kallas külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben szerdán.
Engedélyhez nem kötött airsoft fegyvert vitt be egy 14 éves diák egy kolozsvári gimnáziumba – rendőrségi ügy lett belőle. A rendőrség tájékoztató plakátot készített az iskolákban tiltott tárgyakról.
Romániának és NATO-szövetségeseinek fel kell készülniük egy hosszú távú konfrontációra Oroszországgal – vélekedett Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Tordán próbált illegálisan eladni egy engedélyköteles pisztolyt az a 28 éves férfi, akit a rendőrök tetten értek.
Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélküli manőverező repülőgépet október 21-én.