
Fotó: Videófelvétel
Bűnügyi felügyelet alá helyezték a Roşiori Nordnál március 13-án történt vasúti balesetet okozó mozdonyvezetőt.
2023. március 17., 09:132023. március 17., 09:13
A Teleorman megyei rendőrség csütörtöki közleménye szerint a baleset körülményeit feltáró büntetőeljárás keretében a 36 éves, filiaşi-i férfit előzetesen 24 órára őrizetbe vették.
Mint ismert, tizenkét utas megsérült, közülük négy kórházba került hétfő hajnalban, amikor az Arad és Bukarest között közlekedő gyorsvonat a Teleorman megyei Roşiori Nord térségében hátulról beleütközött egy gépkocsikat szállító tehervonatba. A Román Vasúttársaság (CFR) korábbi közleménye szerint a balesetet az okozhatta, hogy a gyorsvonat mozdonyvezetője a piros jelzést figyelmen kívül hagyva utolérte a konstancai kikötő felé tartó tehervonatot, és a két szerelvény olyan erővel ütközött össze, hogy a tehervonat utolsó három kocsija kisiklott.

Az utasok nem az ütközéstől sérültek meg, hanem a vészfékezéstől, jobb lett volna, ha a mozdonyvezető aludt volna, mert akkor nem következik be a baleset – így kommentálta Traian Preoteasa, a CFR Călători vezérigazgatója a hétfői balesetet.

A hétfő hajnalban Teleorman megyében bekövetkezett vasúti balesetet az okozta, hogy az utasszállító vonat mozdonyvezetője Roşiori Nord pályaudvar közelében hátulról beleütközött az ugyanazon a vágányon ugyanabba az irányba közlekedő tehervonatba.

Bár az első közlések szerint sikerült elkerülnie a tragédiát hétfőn hajnalban az Arad és Bukarest között közlekedő, 280 utast szállító szerelvény mozdonyvezetőjének, utólag olyan információk láttak napvilágot, hogy mégis ütközött két vonat.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!