A híd, ami elválaszt

A bukaresti hozzáállást jól tükrözi a találkozót követően a bukaresti elnöki hivatal által kiadott steril hangvételű, agyoncsépelt közhelyektől hemzsegő nyilatkozat is, amely mintha hűvös, távolságtartó stílusával is azt akarná jelezni, hogy a két ország és a két nép között is ugyanilyen a viszony. A pragmatikus és korrekt kapcsolatokra való törekvés még akár jól is hangzana, ha hinni tudnánk az őszinteségében, azonban az már szinte parodisztikussá teszi a kommünikét, hogy képesek voltak a kisebbségek hídszerepéről szóló, alaposan elhasznált, és igazából komolyan sohasem gondolt klisét is beleírni.

Tapasztalatunk ugyanis az, hogy a román oldalon ezt a hidat igencsak elhanyagolják, karbantartását igyekeznek a minimális szintre szorítani, sőt egy-egy elemet is ki-kilopnak belőle. Egyesek pedig legszívesebben fel is számolnák. Mindeközben a magyarországi román kisebbséget – ahelyett, hogy az erre szánt forrásokat a támogatására fordítanák – éppen magyarellenes propagandacélokra próbálják felhasználni: a román akadémia égisze alá tartozó, tehát közpénzekből működő fake news-gyár, a LARICS, amelynek egyetlen célja a magyarok és Magyarország elleni információs hadviselés pörgetése, most éppen arról közöl kétes valóságtartalmú, kizárólag a közvélemény hergelését szolgáló sorozatot, milyen sanyarú is a magyarországi románok sorsa, hiszen szerintük a magyar állam még a valós létszámukat is meghamisítja.

A cél egyértelmű: azt a látszatot kelteni, hogy a magyarországi románokhoz képest a romániai magyarok már így is túl sok jogot élveznek. Ennyit arról, mit gondolnak egyesek Bukarestben a kisebbségek hídszerepéről a két ország között. A közlemény kulcsfontosságú eleme ugyanakkor az Erdélyben már működő, a Partiumban pedig bevezetni tervezett gazdaságfejlesztési programmal kapcsolatos álláspont. Eszerint a gazdasági együttműködés fontosságát aláhúzva Iohannis a román és az európai jog tiszteletben tartása, illetve az etnikai megkülönböztetés ellen érvelt, hozzátéve: a projektek nem korlátozódhatnak Románia bizonyos térségeire.

A témában már többször elhangzott a román fél részéről az etnikai megkülönböztetés minden alapot nélkülöző vádja. Mindez persze nem más, mint a klasszikus román kommunikációs trükk, amellyel kiforgatják a kisebbségek védelmével kapcsolatos, a velük szemben alkalmazott diszkriminációt tiltó gyakorlatot. Torz, de a maguk szempontjából hasznos logikával azt az abszurd helyzetet inszinuálják, hogy Romániában a magyar kisebbség védelme a román többséggel szembeni diszkrimináció, ezért nem megengedhető. Ugyanez a gyakorlat érhető tetten azon bírói ítéletekben, amikor jelentős magyar lakosságú településeken diszkriminatívnak minősítik azokat az álláshirdetéseket, amelyekben megszabják, hogy a jelentkezőknek a román mellett a magyar nyelvet is ismerniük kell.

Ugyanakkor kilóg a lóláb, hiszen az angol, francia vagy német nyelv ismeretének megkövetelését nem tekintik diszkriminatívnak. Egyértelmű, hogy a magyar kormány azon régiók fejlesztését támogatja, ahol magyarok is élnek. Közben persze odafigyel arra is, hogy valóban ne merülhessen fel az etnikai diszkrimináció vádja, így román jelentkezők is kapnak támogatást. Az viszont természetesen nem érdeke Magyarországnak, hogy Kárpátokon túli területeket finanszírozzon.

Az államfői álláspont alapján világos, hogy a román illetékesek azzal próbálják akadályozni a magyar gazdaságfejlesztési programot, hogy annak folytatását az erdélyi, partiumi és bánsági régión túlra is kiterjedő projektekhez kötnék, arra számítva, hogy ezt Magyarország nem lépné meg. Hogy miért? Mert a kisebbségek hídszerepéről szóló hadoválás ellenére a bukaresti illetékesek szemét csípi, hogy egy olyan programról van szó, amely egyrészt gátat vethet a nemzetbiztonsági kockázatként kezelt, és ezért csendben felszámolandó romániai magyar közösség elszegényedésének és asszimilációjának, másrészt a románok által is hozzáférhető támogatások révén lebontja a Magyarországról szóló, mesterségesen táplált negatív sztereotípiákat. A bukaresti rossz szándék egyértelmű, bár még erre a feltételre is lehetne kompromisszumos megoldást találni.

Például azt, hogy Magyarország csak abban az esetben hajlandó Botoșani vagy Dolj megyében bármilyen fejlesztési programot indítani, ha cserében Románia legalább ugyanakkora összegű programot indít Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Nógrád megyében.