VEZÉRCIKK – Nem hiszem el, nem hiszem el... Bizonyára kedden este rengetegen mormogták ezt a mondatot fejüket fogva, örömkönnyek közepette, hiszen a magyar futballválogatott olyasmit tett, amelyről nagyon-nagyon sok éven keresztül csak álmodni lehetett, vagy még azt sem.
2016. június 15., 19:392016. június 15., 19:39
Az osztrákok felett aratott Európa-bajnoki győzelem hihetetlen – mégis legelőször a hit sorsfordító ereje jut eszünkbe, amikor megpróbáljuk megmagyarázni a bordeaux-i csodát.
A nemzeti csapatnak nincsenek sokkal jobb játékosai, mint évekkel ezelőtt, viszont a mostani Eb selejtezősorozatának első meccsét követően két olyan hiteles szövetségi kapitány kezei közé kerültek, akik elhitették velük, hogy több van bennük, mint amit addig mutattak a címeres mezben. A szakvezetők olyan játékrendszert dolgoztak ki, amely a futballisták valós képességein alapszik, lehetőleg maximálisan kiaknázva azokat, de mindenképp a korlátokon innen maradva. A szurkolók is egyből megérezték a pozitív változás szelét, és teljes mellszélességgel kiálltak Dárdai Pál, majd Bernd Storck tanítványai mellett.
Persze sokan voltak olyanok is, akik „jó szokásukhoz” hűen nem hittek a válogatottban, de számuk alaposan megcsappant a pótselejtező megnyerésével. Ám így is maradtak olyanok, akikben vallássá terebélyesedett a hitetlenség, és már csak a megosztásban hisznek: az Index hírportálon a meccs napján megjelent írás szerint bárki nyugodtan bevallhatja, hogy a magyar válogatott ellen szurkol, ugyanis „minden egyes Eb-pont a fideszes elit hamis önigazolását szolgálja”. Mindez azért érdemel szót, hogy lássuk, miféle lelki-szellemi mocsokból kellett kivergődnie a nemzeti válogatottnak ahhoz, hogy ma dicséretét zengje ország-világ.
A futball tanulható, de tehetség nélkül sokra nem megy vele az ember, mint ahogy hitehagyottan sem lehet előrelépni. Főleg egy nemzeti válogatott esetében, amely az összetartozás egyik legfontosabb jelképe. A két magyar gól, a három magyar pont, a csodálatos magyar visszatérés a futballelitbe mindazok sikere, akik hisznek önmagukban és közösségükben. Meg Királyban, Fiolában, Guzmicsban, Langban, Kádárban, Nagyban, Gerában, Némethben, Kleinheislerben, Dzsudzsákban, Szalaiban, Priskinben, Stieberben, Pintérben és a többiekben. A mieinkben.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!