VEZÉRCIKK – Nem hiszem el, nem hiszem el... Bizonyára kedden este rengetegen mormogták ezt a mondatot fejüket fogva, örömkönnyek közepette, hiszen a magyar futballválogatott olyasmit tett, amelyről nagyon-nagyon sok éven keresztül csak álmodni lehetett, vagy még azt sem.
2016. június 15., 19:392016. június 15., 19:39
Az osztrákok felett aratott Európa-bajnoki győzelem hihetetlen – mégis legelőször a hit sorsfordító ereje jut eszünkbe, amikor megpróbáljuk megmagyarázni a bordeaux-i csodát.
A nemzeti csapatnak nincsenek sokkal jobb játékosai, mint évekkel ezelőtt, viszont a mostani Eb selejtezősorozatának első meccsét követően két olyan hiteles szövetségi kapitány kezei közé kerültek, akik elhitették velük, hogy több van bennük, mint amit addig mutattak a címeres mezben. A szakvezetők olyan játékrendszert dolgoztak ki, amely a futballisták valós képességein alapszik, lehetőleg maximálisan kiaknázva azokat, de mindenképp a korlátokon innen maradva. A szurkolók is egyből megérezték a pozitív változás szelét, és teljes mellszélességgel kiálltak Dárdai Pál, majd Bernd Storck tanítványai mellett.
Persze sokan voltak olyanok is, akik „jó szokásukhoz” hűen nem hittek a válogatottban, de számuk alaposan megcsappant a pótselejtező megnyerésével. Ám így is maradtak olyanok, akikben vallássá terebélyesedett a hitetlenség, és már csak a megosztásban hisznek: az Index hírportálon a meccs napján megjelent írás szerint bárki nyugodtan bevallhatja, hogy a magyar válogatott ellen szurkol, ugyanis „minden egyes Eb-pont a fideszes elit hamis önigazolását szolgálja”. Mindez azért érdemel szót, hogy lássuk, miféle lelki-szellemi mocsokból kellett kivergődnie a nemzeti válogatottnak ahhoz, hogy ma dicséretét zengje ország-világ.
A futball tanulható, de tehetség nélkül sokra nem megy vele az ember, mint ahogy hitehagyottan sem lehet előrelépni. Főleg egy nemzeti válogatott esetében, amely az összetartozás egyik legfontosabb jelképe. A két magyar gól, a három magyar pont, a csodálatos magyar visszatérés a futballelitbe mindazok sikere, akik hisznek önmagukban és közösségükben. Meg Királyban, Fiolában, Guzmicsban, Langban, Kádárban, Nagyban, Gerában, Némethben, Kleinheislerben, Dzsudzsákban, Szalaiban, Priskinben, Stieberben, Pintérben és a többiekben. A mieinkben.
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
Ha tényleg megvalósul Ilie Bolojan felvetése, nem lesz túlzás kijelenteni, hogy a költségvetési hiányt lefaragni próbáló román állam amolyan fordított Robin Hoodként viselkedik: elvenné az egyszerű polgárok pénzét, hogy aztán jól megtartsa saját magának.
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
szóljon hozzá!