A másik – talán jelentõsebb részt – az író életében és holtában történt meghurcoltatása adta a hírnévhez. Az, hogy 1946-ban háborús bûnök vitatható vádjával, távollétében ítélte halálra egy kolozsvári román népbíróság, hogy az ítélet felülvizsgálatára az immár NATO- és EU-tagállam Románia igazságszolgáltatása sem mutat készséget, hogy az Antonescu-kultusz megfékezésére hozott törvény alapján nélvváltoztatásra kötelezték az író nevét felvett intézményeket, és leszedették talapzataikról a Wass Albert-szobrokat.
Ezek az események pedig mind-mind ugyanabba az irányba mutattak, amelybe a legtöbb Wass Albert-regény is. Nosztalgiát ébresztettek egy rózsaszín szemüvegen át láttatott, idealizált magyar világ iránt, amelyet elrontott a rátelepedõ és mindent kisajátító román hatalom. Kis iróniával megállapítható, az író sorsa tulajdonképpen meghoszszabbítása a regényeinek. Amiként a forradalmár lelkû Petõfi versei is szinte megszabták, hogy megalkotójuk ne „ágyban, párnák közt”, hanem a harctéren haljon meg, Wass Albert hányattatása is beteljesíti azt a világot, amelyet szerzõként beleírt regényeibe.
Ha pedig innen közelítjük meg a kérdést, úgy is értelmezhetõ, hogy a román állam Wass Albert legjobb marketingügynöke. Talán meg sem ismerte volna vagy már el is feledte volna az olvasóközönség a keserédes nosztalgiával átitatott Wass-regényeket, ha egy-egy szobor, vagy iskolanév elleni hatósági fellépés vagy egy-egy bírósági tárgyalás nem tépi fel újra és újra a sebeket, nem termeli újra azt az életérzést, amely a Wass-regényekbõl árad.
Erre egyelõre nem jöttek rá Bukarestben.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Látogatottsági adatok