Kedves soviniszta román barátaink, köszönjük!

Pedig a jelekből ítélve az akció célja a legkevésbé sem ez volt. Hanem az, hogy a dormánfalvi önkormányzat törvénytelen emlékműállításával megalapozott provokáció révén a magyarokat tegyék felelőssé a román hatóságok által gerjesztett újabb magyar–román konfliktusért.

Hogy erre miért lett volna szükség? A román kormány szorongatott helyzetben van az elveszített európai parlamenti választás után, és ilyenkor mindig jól jön, ha mentőövként előbukkan egy jó kis magyar–román konfliktus. Ehhez „csupán” annyi kellett volna, hogy az úzvölgyi temető elé kisereglett, a törvénytelenül felállított román emlékmű illegális felavatása ellen élőlánccal és imával tiltakozó magyarok felvegyék a kesztyűt, és összecsapjanak a rájuk uszított román horda tagjaival. A bukaresti propaganda máris világgá kürtölte volna, hogy a vérszomjas magyarok nem csupán nem engedték, hogy a szegény románok megemlékezzenek a hőseikről, de még bántalmazták is őket. Ám nem így történt: a magyar fél bölcsen félreállt, így a filmfelvételeken csak az látszik, ahogy a piros-sárga-kékbe burkolózott, futballultrákat is felsorakoztató román tömeg útszéli kifejezéseket üvöltözve megrohamozza a csendőrkordont, majd a temetőt, betöri a kaput, bántalmazza a magyarokat, majd a magyar honvédek fakeresztjeit is tönkreteszi.

A hivatalos román kommunikáció nem erre volt felkészülve, a román külügy első körben nem tudott mit reagálni, ezért arcátlanul azt is megtagadta, hogy a bukaresti nagykövet eleget tegyen az őt berendelő magyar külügyi tárca kérésének. Majd péntek délután mentendő, ami még menthető, tényleg képes volt egy olyan közleménnyel előállni, amelyben a magyarokat tette felelőssé az incidensért. Az persze kérdéses, ezt hogyan lehet lenyomni a világ torkán, hacsak nem azzal a kissé nyakatekert, de kétségkívül kreatív magyarázattal, hogy az elvetemült magyarok agresszív imája mélységes lelki megrázkódtatásokat okozott az őket zászlórudakkal békésen ütlegelő románok számára. Külön ínyencség, hogy a román tömegben a tavalyi bukaresti tüntetőverésért felelős egyik magas rangú csendőrtiszt is jelen volt – a hivatalos álláspont szerint azért, hogy koordinálja a csendőrök tevékenységét a kiélezett helyzetben. Nem azért mondjuk, de ha valóban így volt, akkor nem biztos, hogy megérdemli a fizetését.

Megállapítható: a román kormány az ügy kezelése során egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy úgy viselkedjen, mint egy saját kisebbségi polgárai ellen fellépő telivér latorállam kormánya. Attól kezdve, hogy a román belügyminiszter gyakorlatilag a törvénytelen avatóünnepség megtartására buzdította a román szélsőségeseket, a magyarokat felelőssé tevő külügyi nyilatkozaton át addig, hogy most a román kormány rátenné a kezét a temetőre, azt ígérve, hogy példásan gondozza majd a szerinte „nemzetközi” sírkertet. Ami annak ismeretében, mennyire példásan gondozzák a környéken levő, valóban román hősök sírjaiból álló, düledező, gazzal benőtt temetőt, enyhén szólva is nevetséges kijelentés.

Érdekes a román média reagálása. Bár vannak józanabb hangok, amelyek elismerik, hogy a román fél követett el agressziót, azért nem állják meg, hogy vörös posztóként valamilyen formában a magyarokat is vétkesként hozzák ki – ha másként nem, azzal a bornírtsággal állnak elő, hogy a román temetőgyalázást is Orbán Viktor nemzeti politikája váltotta ki. És persze azért ostorozzák a magyarokat, hogy nemzetközi színtérre vinnék a problémát. Holott pontosan ezt kell tennünk: minden lehetséges nemzetközi fórumon be kell mutatnunk az incidenst. Egy nemzetközi sajtótájékoztató sem jönne rosszul, amelyen országnak-világnak megmutathatjuk: a saját, nem román nemzetiségű, adófizető polgárait továbbra is diszkrimináló, azok tulajdonát, létesítményeit a szélsőséges román erők atrocitásaitól megvédeni nemcsak nem tudó, de nem is akaró román állam óriási konfliktusfaktort jelent az EU-n és a NATO-n belül egyaránt.

Ha már erre maga a román fél nyújtott újabb bizonyítékot.