Felix bukása

A néhány nappal korábban még égig érő terveket szövögető államminiszter-jelölt magabiztos mosolya a szemünk előtt torzul tehetetlen vicsorgássá, ahogy Felix ügynök alakja lassan kiemelkedik a Szekuritáté porlepte aktáiból, és Voiculescu kapaszkodó ujjaira csapja a Victoria-palota kapuját. Olyan színjáték ez, amelytől valószínűleg több kormányzati tisztségviselő, honatya és egyéb főfejes háta is lúdbőrös lesz. Hiszen most bebizonyosodott: az akár többszöri átvilágítás nyomán berámázott patyolattiszta múltat bármikor befeketítheti egy, két vagy több, az egykori politikai rendőrség nyilvántartási „aranybányájából” frissen előkerült dosszié.
Groteszk módon most megfordulhat a helyzet: a ház előtt megálló fekete autókból nem a bőrkabátosok, hanem a felixek, a dominicok vagy a pistukák szállhatnak ki, és dörömbölhetnek az ajtón. A dramaturgiát pedig természetesen a hírszerző szolgálat jegyzi, amely korábbi énjét bosszulja meg most a szellemek útnak eresztésével. Hiszen a SRI mintha a „kellő időben” adagolná az újabb és újabb dossziékat, ki tudja kiknek az utasítására...
Mindez összeesküvés-elméletnek tűnhet, de vajon ki tudná elfogadhatóan megmagyarázni, hogy az átvilágítótestületnek és a hírszerzés vegyes bizottságának miért kellett 2000-ben államtitokká minősítenie Dan Voiculescu szekusdossziéit? Hogyan kaphatta meg Voiculescu még 2003-ban a dossziéját, holott a jelenlegi vegyes bizottság csak a közelmúltban oldotta fel az iratok titkosságát? A további kérdések szinte önmaguktól érkeznek. Miért nem volt elegendő tizenhat év ahhoz, hogy a Szekuritáté irattárát megfelelően rendszerezzék, hogy az átvilágítás ne évekig elhúzódó, gyakran ellentmondásos eredményeket produkáló folyamat legyen? Ki és mikor határozta meg az államtitok fogalmát úgy, hogy az minden ésszerűséget nélkülözve – vagy számunkra ismeretlen logikát követve – előbb kiterjed bizonyos információkra, később pedig nem? Számtalanszor elhangzottak ezek a kérdések az elmúlt másfél évtizedben, de kielégítő választ még mindig nem kaptunk. A józan ész alapján az elkövetkező napokban Voiculescu minden rúgkapálása ellenére búcsút mondhat a politikának. A nagy kollektív színjáték azonban folytatódik, a szellemek pedig továbbra is közöttünk járnak.