2008. március 17., 00:002008. március 17., 00:00
Miközben Erdély-szerte többnyire csendes, melengetõ megemlékezések ápolták a szabadság lélekbeli lángocskáit, rossz emlékû szimbólumok viselõi kaptak még egyszer jogosítványt szervezett gyûlölködésre. Újabb generációk mondták el és hallgatták meg a Talpra magyart, tapasztalták meg a közösségi érzés védõ-lelkesítõ élményét, miközben a Széchenyi téren maroknyi, sötét elméjû fiatal magyarokat kiutasító rigmusokat zengedezett.
Senki nem ígérheti meg, hogy soha többé nem lesz ilyen, abban azonban biztosak lehetünk, hogy egyre kevesebb, és egyre ritkábban. Az egyesekben vészharangokat megszólaltató Koszovó-szindróma rövidesen átlényegül, a frusztrációtól, a pániktól eltérõ tartalommal telítõdik. A skandálókat ma még talán az uniós szabályozásokkal való dacolás infantilis érzése is motiválja, a fegyelmezett méltóság azonban bénító ellenfegyver. Most kell észnél lenni. Most kell érvet és meggyõzõ hitet bevetve megpróbálni tompítani a kapott pofonok okozta fájdalmat, a lelki megaláztatást az elszenvedõkben. Most kell mindent megtenni annak érdekében, hogy elgondolkodtatóan, és ne provokálóan hangozzék a keresztényi megbocsátás: nem tudják, mit cselekszenek.
Talán idõnként jól is jöhet egy hasonló megpróbáltatás. Március idusa az elmúlt években egyre inkább belesimult az ünnepek monotóniájába, az egyetlen „izgalmat” az ilyen-olyan ideológiák mentén megoszló felek különünneplése jelentette. Az idei kolozsvári március 15-e segíthet felismerni a sorok tömörítésének további szükségességét. Nekünk ugyanis itt dolgunk van. Sokkal fontosabb, mint megcáfolni az Erdély elszakításáról szóló, ilyenkor menetrendszerûen érkezõ funári próféciákat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Látogatottsági adatok