Ahol korábban gazember és korrupt vámtisztviselők diktálták az ütemet a határ túloldalán mintha új erőre kapó gépkocsiknak, most átsuhanunk, udvarias egyenruhások pedig épp hogy belekukkantanak a személyi igazolványokba, majd intenek: köszönöm, mehet. És ez a helyzet annyira természetes, hogy az utazó csak később döbben rá, milyen mértékű megaláztatást volt kénytelen elviselni, ha például debreceni rokonait, barátait kívánta meglátogatni.
Hasonlóképpen természetes most az is, hogy többnyire a határ menti térségekben élő emberek házat, telket vásárolnak Magyarországon. És ez épp annyira magától értetődő, mint az, hogy a született berettyóújfalusiak a nagyváradi színházba váltanak bérletet.
Egyfajta, Kelet-Európában új réteg van kialakulóban: ők azok, akik egyik országban dolgoznak és töltik életük egy részét, és egy másik országba térnek haza pihenni, családjukkal lenni. Ennek a jelenségnek persze elsősorban pofonegyszerű gazdasági okai vannak: amint maguk is elmondják, azért vásárolnak házat a szomszédos országban, mert ott jóval olcsóbb. Döntésük hatása azonban jóval több, mint gazdasági jellegű. Hiszen számukra végképp elveszíti értelmét az országhatár fogalma: otthonról tulajdonképpen hazajárnak dolgozni, Nagyváradon és Szatmárnémetiben románul vásárolják a kenyeret, Berettyóújfaluban és Debrecenben pedig magyarul.
Nem művi kétlakiság ez, hanem természetes állapot: az emberek egy összefüggő teret laknak be, amelyet már semmi nem szabdal határon innenre és határon túlra.
Egyetlen figura van még ebben a térben, hogy a közelmúlt határsorompójára emlékeztessen: az iratokat majdhogynem szimbolikusan ellenőrző egyenruhás, aki élő emlékműve egy korszaknak, amely remélhetőleg soha nem tér vissza.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Látogatottsági adatok