2011. szeptember 16., 10:102011. szeptember 16., 10:10
És milyen igazuk van. Hiszen a menetrend szerint járó busz, troli, villamos, vonat, hajó vagy éppen repülő akkor is indul, ha mi nem vagyunk rajta. Akkor is, ha csak hárman szálltak fel, s akkor is, ha már kapaszkodni is alig jut hely fél lábon állva. Miért szennyeznénk hát pluszban a környezetet? Miért okoznánk még nagyobb fennakadásokat a belvárosokban, forgalmas országúti szakaszokon?
Bár nem tartom magam megrögzött zöldnek, nagyon sokszor próbálok e szerint az elv szerint élni, mozogni. Azonban ahányszor csak megteszem, rögtön meg is bánom. Úgy tűnik ugyanis, hogy az állami vagy helyi közlekedési vállalatok bármit megtennének, hogy az általam helyesnek tartott útról letérítsenek.
Ha Kolozsváron buszra vagy bármilyen más tömegközlekedési eszközre szállnék, még mielőtt felülök, megbánom. Átlagosan 10–15, de akár 20 percenként közlekedik az a busz, amely a szerkesztőségből elvisz a belvárosba, ennyi várakozási időm pedig ritkán van. Emellett ha felülök, azzal kell szembesülnöm, hogy a férőhelyekhez képest igen sokan vártunk arra a csotrogányra, amelyre kétszer is meggondolja az ember, hogy felüljön-e, nem esik-e szét menet közben ennyi személy súlya alatt. Az átlagkor eközben ritkán süllyed 60 alá, mivel a kincses város ingyenes közlekedést biztosít a nyugdíjasoknak, akik kihasználva ezt, úgy tűnik, mintha egész áldott nap buszoznának. Leülésről tehát szó sem lehet, s még állva is elszégyelli magát az ember, hogy a közlekedésnek miért ezt a módját választotta. Ha meg leül, a neveltetés nem hagyja, hogy ez két percnél tovább tartson, hiszen a szék mellett botra támaszkodó néninek nem lehet azt mondani: bocs, én jegyet váltottam. Mint ahogy azt sem, hogy a Györgyfalvi negyedben is csak 20 banival drágább a paradicsom kilogrammja, mint a belvárosi piacon.
A vonat megint más kérdés. A Kolozsvár–Csíkszereda-jegyár éppen csak hogy alulról súrolja a 75 lejt. Egy személy tehát egy jobbacska autóval olcsóbban megjárja azt a 250 kilométert. Nem beszélve arról, hogy feleannyi idő alatt. Ebben sincs hát motiváció.
Hajóval nem járok, mert nincs hová. Repülővel meg csak olyan messzi külföldi tájakra, ahová a gépkocsi talán nem is visz el.
Így ha Romániában ismét útra kell kelni, én az autóra szavazok.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.