VEZÉRCIKK – Alig egy hét alatt négy fegyveres támadás, köztük egy öngyilkos bombamerénylet – ez a mérleg még Irakban vagy Afganisztánban is feltűnő lenne. Azonban nem a véres háborúk tépázta Közel-Keletről van szó, hanem Európáról, annak is a legerősebbnek tartott országáról: Németországról.
2016. július 25., 20:042016. július 25., 20:04
Múlt kedd óta történt már baltás-késes támadás egy vonaton, kilenc halálos áldozatot követelő lövöldözés egy bevásárlóközpontban, bozótvágó késes gyilkosság és bombamerénylet is. A közös pont: az elkövető mindegyik esetben közel-keleti menedékkérő, illetve közel-keleti származású német állampolgár volt.
A hatóságok szerint a machetés gyilkos szerelemféltésből ölt, a bevásárlóközpontnál lövöldöző fiú pedig mentális problémákkal küszködött, és rajongott az ámokfutókért, maga is azzá kívánt válni.
A másik két esetben viszont iszlamista hátterű terrortámadásról beszélnek az illetékesek. Vagyis ha két támadást „egyszerű” bűncselekménynek tekintünk is, még mindig két dzsihadista jellegű merénylet marad. És itt most nem elsődleges fontosságú kérdés, hogy az elkövetők nem az Iszlám Állam által kiképzett „profi” terroristák voltak, hanem maguktól radikalizálódtak már Németországban, illetve hogy egyikük mentális problémákkal is küszködött: a hat napon belül két, menedékkérők által elkövetett iszlamista támadás jelzi, hogy óriási a baj.
A németek által a fundamentalista emberjog-fetisizmus jegyében meghirdetett willkommenskultur, amelynek jegyében anélkül tolerálták hatalmas, idegen kultúrából érkezett embertömegek beáramlását Európába, illetve Németországba, hogy legalább megpróbálták volna a lehető legalaposabban ellenőrizni, ki honnan érkezett, és milyen háttérrel rendelkezik, már a nők elleni tömeges szilveszteri erőszakoskodás idején jelezte, mennyire rosszul döntöttek, a mostani esetek pedig egyértelműen megmutatják: bűnös hanyagságról, az egészséges önvédelmi ösztön teljes hiányáról van szó.
Az természetesen egyértelmű, hogy a magányos terroristák által elkövetett merényleteket a legnehezebb megelőzni, a nizzai tömegmészárlás, a würzburgi baltás támadás és a mostani öngyilkos robbantás is ezt bizonyítja. Az azonban elvárható a hatóságoktól, hogy – elismerve, hogy a valóban háború elől menekülő embereknek segítséget kell nyújtani – megvédjék az európai polgárokat. A migrációs folyamat okainak megszűnése a közeljövőben nem várható, így a migránsáradat leállása sem. Az Európába eljutó, vagy már ideérkezett migránsok szigorú ellenőrzése, a menedékkérelmek szigorú elbírálása, az elutasított kérelmek benyújtóinak visszaküldése egy, a hazájukhoz közel fekvő országba épp ezért elengedhetetlen.
Mint ahogy az is, hogy a már Európában született, második vagy harmadik generációs bevándorlók világát is alaposan feltérképezzék. Mert ugyan igaz, hogy nem minden migráns, menedékkérő, illetve sokadik generációs bevándorló terrorista, de az iszlamista merényletek elkövetői mégiscsak az ő köreikből kerülnek ki.
Talán még nem késő, hogy Európa a lehető legátfogóbb biztonsági és terrormegelőzési intézkedésekkel, szigorú, határozott migrációs politikával – elfelejtve azt a valóságtól elrugaszkodott őrültséget, miszerint az elöregedő kontinensen egy, az európaitól teljesen eltérő kultúrközegből érkező, jórészt képzetlen tömeg betelepítésével kellene megoldani a demográfiai problémákat – elejét vegye annak, hogy a willkommenskultur a terror és a rettegés kultúráját vonja maga után az egész kontinensen.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!