Viszonylagos nyugalom

Viszonylagos nyugalom

VEZÉRCIKK – Csitulni látszik a büntető törvénykönyv módosítása miatt kirobbant botrány, miután a kormány a felháborodott polgárok százezreinek és a korrupcióellenes küzdelem sikeréért aggódó külföldi partnerek nyomására többszörösen is visszavonta azt a sürgősségi rendeletet, amely a hivatali visszaélés büntetésének csökkentésével gyaníthatóan elsősorban a korrupt politikusoknak akart mentőövet dobni.

Balogh Levente

2017. február 23., 23:452017. február 23., 23:45

Ráadásul az igazságügyi tárca élére nem a kormánypártok valamely politikusát választották, hanem egy volt alkotmánybírót, aki mandátuma lejárta után egyetemi rektorként tevékenykedik.
A viszonylagos nyugalom – hiszen a tüntetések, ha kisebb intenzitással is, de folytatódnak, sokan a kormány botrányos magatartása miatt már csak az egész kabinet távozását tartják elfogadható „jóvátételnek” – azonban várhatóan nem lesz hosszú életű.

Egyrészt azért, mert máris a parlamenti szakbizottságok előtt fekszik a részleges közkegyelemről szóló törvénytervezet, amelyet szintén sokan bírálnak, mivel elvileg szintén lehetőséget biztosít arra, hogy a kormánypártokhoz közeli, korrupció miatt elítélt politikusok és üzletemberek hamarabb elhagyhassák a börtönt. Másrészt azért, mert Tudorel Toadernek, az igazságügyi tárca új vezetőjének előbb-utóbb mindenképpen elő kell állnia egy, a Btk. módosítását szolgáló törvénytervezettel, lévén hogy az alkotmánybíróság annak több cikkelyét is alkotmányellenessé nyilvánította.

A további botrányok megelőzésére jóformán az egyetlen esély, ha a tervezeteket a szakmai fórumok legszélesebb körű bevonásával, a civil szférával is egyeztetve, szakszerű javaslataikat átvéve bocsátják a parlament elé. A korrupcióellenes küzdelmet ugyanakkor beárnyékolja, hogy a korrupcióellenes ügyészséget egyes pártok – zömmel a jelenlegi kormánypártok – megpróbálják hitelteleníteni. Összeesküvéselmélet-szerű történetekkel traktálják a közvéleményt arról, hogy a DNA a hírszerzés támogatásával állammá vált az államban, és kénye-kedve szerint kreál ügyeket az útból eltenni kívánt politikusok és üzletemberek ellen. Bár ezen kijelentések hitelét nagymértékben csökkenti, hogy jórészt a büntetőjogi vizsgálatok célpontjává vált politikusoktól, illetve pártjaiktól származnak, az is világos, hogy egyes ügyekben minimum túlbuzgóság tapasztalható a korrupcióellenes ügyészek részéről, de vannak olyan esetek, amikor akár a visszaélés gyanúja is fölmerülhet.

Emellett kissé az is visszás, hogy a DNA éves mérlegének megvonásakor úgy dobálózik a statisztikákkal és a százalékokkal, mintha nem emberekről és a lehető legalaposabb kivizsgálást igénylő ügyekről lenne szó, hanem többvagonnyi burgonyáról. Holott a teljesítménykényszernek egy ilyen intézmény esetében nem arról kell szólnia, hogy évről évre minél több bűnvádi dossziét és jogerős bírósági ítéletet generáljon saját létjogosultságának indoklása céljából, hanem az, hogy az általa összeállított bűnvádi dossziékat a legalaposabb nyomozás előzze meg, hogy azok hitelességéhez a lehető legkisebb kétség se férjen.

Persze a növekvő számadatokhoz az is hozzájárul, hogy Romániában még ma is minden szinten jelen van a korrupció – mint ahogy arra az Európai Bizottság legfrissebb, a kormányt a Btk.-módosítás módja miatt keményen bíráló munkadokumentuma is rámutat. Mindazonáltal jó lenne kidolgozni egy olyan mechanizmust, amely képes megakadályozni és kiszűrni a korrupcióellenes ügyészek szakmaiatlan lépéseit vagy visszaéléseit – e mechanizmusnak azonban természetesen nem politikai, hanem szakmai alapon kell működnie.

Korántsem sikerült tehát még elhárítani az igazságszolgáltatást övező problémákat, amelyek között még mindig ott van az, hogy mennyire sikerül a kormánynak, a kormánypártoknak, illetve az őket támogató erőknek bel- és külföldön visszaszerezniük a felháborító körülmények között elfogadott Btk.-módosítás nyomán alaposan megtépázott hitelüket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók
2024. március 08., péntek

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Kampányháború
Kampányháború
2024. március 08., péntek

Kampányháború

2024. március 06., szerda

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?

Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?