VEZÉRCIKK – Nem jár messze a valóságtól, aki azt állítja, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Románia legtöbbet és legádázabb módon támadott intézményévé vált.
2016. október 17., 19:092016. október 17., 19:09
Nem telik el nap anélkül, hogy ne érné bírálat az erőszakszervezet hosszú ideje megkülönböztetett figyelem övezte tevékenységét. Ami érthető is, hiszen mint mindenben, a vádhatóság munkájában is lehet hibát találni, másrészt a DNA nem „csak\" egyéni sorsokat képes befolyásolni, hanem gazdasági és politikai csoportok érdekeit is sért(het)i. Legutóbb a sorrendben második legfőbb romániai közjogi méltóságnak számító Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök ment neki a vádhatóságnak, egyenesen bojkottra szólítva fel a törvényhozást az intézménnyel szemben. A liberális politikus szerint az ügyészség politikai kézi vezérlésre működik, és a választások közeledtével kifejezetten a megmérettetés befolyásolása érdekében fabrikál ügyiratokat.
Tiszta sor: ha ez mind igaz, akkor a DNA-t nem bojkottálni, hanem felszántani kell. A baj csak az, hogy a korrupcióellenes ügyészség bírálói ritkán tudnak bizonyítékot is felsorakoztatni állításuk alátámasztására. Még ha eltekintenénk is attól, hogy az ellene zajló bűnvádi eljárás miatt Tăriceanunak személyes érdeke fűződik a nyomozó hatóság hitelének rombolásához, akkor sem mehetünk el amellett, hogy kirohanása nem több politikai vádaskodásnál. Amelyeket a szenátus elnökének gyakorlatilag ugyanolyan „érvekkel\" sikerült alátámasztania, mint a DNA elleni összehangolt támadás másik szószólójának, Traian Băsescu volt államfőnek, aki a pártfogoltja, Elena Udrea volt miniszter ellen kezdeményezett újabb eljárást (horribile dictu!) női féltékenységnek tudja be, tételesen annak, hogy Laura Kövesi vezető ügyész egyszerűen irigy Udrea táskáira és tűsarkú cipőire. Márpedig ennél azért több kell, ha valaki fogást akar találni az ügyészségen.
Arról nem beszélve, hogy elég nehéz a politikai, netán etnikai részrehajlás vádjával illetni azt a nyomozó hatóságot, amely meghatározó baloldali politikusokon (például volt kormányfőkön és a legnagyobb baloldali alakulat jelenlegi elnökén) kívül nem kíméli a jobboldal központi figuráit sem, „kiiktatva\" többek közt a legnagyobb jobbközép párt volt társelnökét is. Jobbára a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester korrupciógyanús ügyében megfogalmazott reakciók és ellenérvek is arra alapoznak, hogy az elöljáró mindig a közössége javát szolgálta, nyilvánvalóan meghurcolják, és az ártatlanságához eleve nem férhet kétség. Sőt olyan vélekedések is elhangzottak (történetesen nem itthon, hanem otthon, anyaországi politikus részéről), miszerint az eljárás „politikailag motiváltnak\" tűnik, és különben is elfogadhatatlan, hogy ügyészi eljárást kezdeményeznek egy nemzeti kisebbséghez tartozó politikussal szemben.
Mondani sem kell, mennyire alaptalan és kontraproduktív előrántani ebben az esetben a „magyar kártyát\", ettől az ártatlanság vélelme még közel sem válik fenntartható tényállássá. Azzá majd csak a végleges bírósági ítélet teheti, az ügyészség vádjainak megalapozott minősítéséig azonban a verdiktet mindenképpen meg kell várni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!