Az utóbbi évek taktikája, hogy egy-egy rosszabb állapotban lévő házat hagynak magától összedőlni, mert így olcsóbb. Nem kell különböző bizonylatokért járkálni, ilyen-olyan díjakat és illetékeket befizetni, csak kivárni, amíg – ingyen és bérmentve – szétroppantja az idő vasfoga.
2013. május 02., 12:132013. május 02., 12:13
Aztán neki lehet látni a munkának. Vagy ez tulajdonképpen nem is igazi munka? Egyre gyakrabban látom szülővárosomban, hogy még jóformán el sem takarították a romokat, amit a pusztító idő maga után hagyott, de már az első sor téglához valahogy hozzáerősítik a kiírást, hogy eladó vagy kiadó. És a telefonszám.
Amikor egyik nap épp egy ilyen förmedvény mellett mentem el, majdnem elkapott a nyílt színi sírva-nevetés. Mert mi a csuda eladó vagy kiadó? Mi lesz ebből az épp csak csírázó falból? Sokszobás villa vagy pengeház? Netán irodasor? Nem tudom. A telekügyletek gurui esküsznek ugyan erre a húzásra, hogy így lehet igazán átverni... Kit is? Azt hiszem, kizárólag csak magunkat. Mert az én pragmatizmusom szerint az, aki egy – még majdnem – semmire kezd el alkudozni, az csakis pénzmosás céljából teszi mindezt. Jó, tudom, hogy sok a pénzmosó, de gondolom, azok sincsenek kevesen, akik életbe indulásukkor családi otthonról álmodoznak. S akik arrafelé járva gyakran sóhajtoztak az egyre dülöngélőbb falak láttán, gondolva-mondva: milyen jó is volna ez nekünk, ha eladnák. Rendbe tennénk, s mire jönnek a gyerekek... De hát úgy látszik, nem eladó.
S amikor ez a névtelen-arctalan, de soknevű-sokarcú fiatal pár legközelebb arra jár, lám, már ott a kiírás. Csak a lényeg hiányzik. Na és néhai büszkeségünk, a szecessziós főutca?! Inkább egy pusztítás utáni valamire hasonlít: az épületek egy része vagy egésze évek óta „beóvszerezve\", üzletek sora áll üresen. Vagy egy-két napra beköltözik egy-egy reménykedő, hogy aztán kitegye az eladó-kiadó hirdetményt. És a mellékutcákban még olyanabb a helyzet! Szomorú, nagyon szomorú látvány. Bármenynyire is tudom, hogy válság van, de pénz nincs, akarat is akadna, ha a zseb nem volna üres, mindez mégsem vigasztal. „Végeladás, nincs maradás\" állapot ez az egész. A fiatalok elmennek, az idősek is. Ez utóbbiak véglegesen. De ha a mostani fiatalok gyerekei meg akarnák nézni, honnan is menekültek el a szüleik, lesz hová visszajönniük? Kit, mit találnak a már ma is lerobbanó házak helyén? Marad-e számukra bármi is ebből a nagy végkiárusításból?!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!