
Képünk illusztráció
Fotó: Orbán Orsolya
Balesetben volt érintett kedden Ilan Laufer üzleti környezetért felelős volt miniszter és két gyermeke – értesült az Agerpres hírügynökség hivatalos forrásokból.
2026. március 17., 14:412026. március 17., 14:41
A rendőrség tájékoztatása szerint a bukaresti Mircea Vulcănescu utcában történt balesetben egy személyautó és egy elektromos roller volt érintett. Utóbbin egy 42 éves férfi két kiskorút szállított.
A balesetben senki nem sérült meg, csak anyagi károk keletkeztek.
Mindkét járművezetőt megszondáztatták, az eredmény szerint egyikük sem fogyasztott alkoholt.
A romániai polgárok szűk többsége úgy véli, Románia nemzetbiztonsági szempontból biztonságos ország – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Közvitára bocsátotta kedden az oktatási minisztérium a 2026–2027-es tanévre vonatkozó bölcsődei és óvodai beiratkozások menetrendjét.
Ismét Románia területén értek földet egy feltehetően az oroz hadsereg által ukrajnai célpontok támadására használt katonai drón darabjai.
Hat állami intézmény felszámolásáról szóló törvénytervezetet dolgozott ki és nyújt be a parlamentbe az USR. A négypárti kormányban résztvevő szövetség szerint ez a hat állami intézmény évente 27 millió lejt emészt fel a közpénzből.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege kedvezően véleményezte hétfőn Ioan Viorel Cerbu kinevezését a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyészévé.
A jövőben akár a helyszínen, mobiltelefon segítségével is kifizethetők lehetnek a közlekedési bírságok. A javaslat szerint a rendőrök QR-kódot generálhatnának, amelyet a sofőr beolvasva azonnal rendezhetné a bírságot bankkártyával.
Az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben megtartották hétfőn a próba-képességvizsgát román nyelv és irodalomból – közölte az oktatási minisztérium.
Az alakulat közleménye szerint két olyan, összesen mintegy 2,3 milliárd lejt kitevő többletbevételi forrást azonosítottak, amelyeket a pénzügyminisztérium szerintük „teljesen indokolatlanul figyelmen kívül hagyott” a költségvetés kidolgozásakor.
Románia még az idén nyáron meghívást kaphat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – jelentette ki hétfőn Mathias Cormann, a nemzetközi szervezet főtitkára, aki az OECD küldöttségének vezetőjeként Ilie Bolojan kormányfővel é
Claudiu Năsui, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt szolidaritási csomagot nem a költségvetési deficit növelésével, hanem más kiadások lefaragásával kellene megvalósítani.
szóljon hozzá!