2009. február 04., 00:022009. február 04., 00:02
De miért is félnek a nők a gyerekvállalástól és a szüléstől? S itt most nem óhajtanám boncolgatni azon társadalmi tényezők sokaságát, hogy mit veszíthet egy fiatal nő azáltal, hogy gyereket vállal. Mert aki már szült egyet, az jól tudja, hogyan tekintenek rá a munkaadók, ha bevallja, hogy egy kisgyerek édesanyja… Vegyük csak a puszta tényt, hogy például miért szerveznek manapság szülésfelkészítő és anyasági tanfolyamokat, és miért beszélnek a pszichológusok egyre nyíltabban arról, hogy „aktiválni kell a születési kódot”. És gondolkodjunk el azon, hogy mitől van ez így…
A minap a kezembe akadt egy női magazin, aminek a címlapján máris egy Barbie baba kinézetű anorexiás topmodell mosolygott szembe kajánul, azt sugározva: „ilyen alakod soha nem lesz”. Bennebb lapozva megakadt a szemem egy tájékozató jellegű cikken, ami a gyerekvállalásról szólt. Megdöbbenésemre ilyen címszavakat olvastam: „komplikációt idézhet elő”, „eltorzul az anya alakja”, „elpusztulhat a magzat”, „veszélyezteti az anya életét”, stb. Nem sorolom tovább, mert ezek a nagybetűvel szedett címszavak már azt a jóleső érzést keltették bennem: milyen jó, hogy már van két gyerekem, és még véletlenül sem fenyeget az anyává válás veszélye. De mit gondolhat egy olyan kismama, aki éppen most várandós az első gyermekével? Merthogy jót nem, az biztos! És egy ilyen cikket elolvasva már nem lep meg, hogy miért választják a fiatal anyák tömegesen a műtéti szülést a természetes helyett. Mert normális ember nem akarhat komplikációkat, veszélyhelyzetet, pusztulást, és melyik nő akar eltorzulni? Pedig a képlet sokkal egyszerűbb, csak kicsit figyelnünk kellene a csodálatosan kifejező magyar nyelvünkre. Mert az anyává válás folyamatának megnevezésére gyönyörű kifejezéseink vannak: áldott állapot, várandós. És talán nem ártana az sem, ha inkább ezeket használnák a mostanság gyakori „terhes” kifejezés helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok