VEZÉRCIKK – Akár üdvözölhetnénk is a kormány által pénteken elfogadott intézkedéseket, hiszen kinek a családjában, környezetében ne lennének nyugdíjasok, akiknek már pár lejes emelés is jobb életet jelent, kinek a családjában, környezetében ne lennének közalkalmazottak, akik éhbérért mennek be minden nap a hivatalba, és kinek a családjában, környezetében ne lennének olyanok, akik inkább külföldön vállalnak munkát, mint hogy az itthoni fizetésekért gürizzenek.
2017. január 08., 20:562017. január 08., 20:56
Rég elegünk van abból, hogy mi vagyunk Európa Bangladese, ahol már-már jogosan feltételezhetjük, hogy évek óta mesterségesen tartják alacsony szinten a fizetéseket, hogy az összeszerelő munkára ideérkezett, semmiféle hozzáadott értéket nem hozó vállalatok ne álljanak tovább. A magánszektorban közben óriási változások következtek be, s az IT-nagyhatalommá vált Bukarestben és Kolozsváron már európai szintű fizetéseket biztosítanak a szakembereknek. A kiskereskedelmi ágazatban is egyre több helyen emelik a fizetéseket, mert másképp nem tudnák megtartani a munkaerőt. De a legtöbb helyen még mindig gúnyt űznek az alkalmazottakból, így mindenképp üdvözlendő lépés a minimálbér emelése. (Még ha elviekben sokkal üdvözlendőbb lenne a piacra bízni a bérek alakulását, de mintha nálunk nem akarna rendesen működni a piacgazdaság sem.)
Ám – és ezért a feltételes mód az első mondatban – az az érzésünk, hogy Sorin Grindeanu (vagy inkább Liviu Dragnea) kormánya sok tekintetben egy kicsit túllőtt a célon. A 20 százalékos fizetésemelés a helyi közigazgatásban, a színészek és más művészek havi bérének 50 százalékos emelése egyetlen szakaszban és adócsökkentésekkel egyidőben kissé túlzásnak tűnik a romániai realitások tükrében. Természetesen nem mondjuk, hogy lehetetlen. Egyelőre 2 milliárd lejnyi pluszbevételt remélnek a legnagyobb fizetések járulékplafonjának eltörlésétől. Elviekben több pénznek kellene befolynia az államkasszába a megemelt minimálbér után is – ami egyúttal fizetésemeléseket, s így további adóbevételeket generálhat. Csak hajtsák is be. Egy hangyányit javult ugyan az adóbehajtás hatékonysága az elmúlt években, de a helyzet még közel sem nevezhető rózsásnak. Pedig hazai és nemzetközi szakemberek egyaránt évek óta azt sulykolják, hogy lenne pénz, ha be tudnák gyűjteni.
Nem kell már sokat várnunk – legalábbis reméljük – a 2017-es költségvetésre, amiből majd mindenre fény derül. Legalábbis fény kellene hogy derüljön. De mivel láttunk karón varjút éppen eleget, hisszük, ha látjuk. S az eddigi tapasztalatok alapján megalapozott a kétely, hogy még a büdzsé sem garancia mindenre, és még ha a nagykönyv szerint lesz is megalkotva, semmi sem garantálja, hogy sikerül betartani, s a legvégén nem az infrastrukturális beruházásoktól vonják el a pénzt a bérekre és nyugdíjakra. Vagy – ami ránk nézve még rosszabb – az adófizető polgárokkal fizettetik meg a választások utáni kampányadakozást.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!