Rég elegünk van abból, hogy mi vagyunk Európa Bangladese, ahol már-már jogosan feltételezhetjük, hogy évek óta mesterségesen tartják alacsony szinten a fizetéseket, hogy az összeszerelő munkára ideérkezett, semmiféle hozzáadott értéket nem hozó vállalatok ne álljanak tovább. A magánszektorban közben óriási változások következtek be, s az IT-nagyhatalommá vált Bukarestben és Kolozsváron már európai szintű fizetéseket biztosítanak a szakembereknek. A kiskereskedelmi ágazatban is egyre több helyen emelik a fizetéseket, mert másképp nem tudnák megtartani a munkaerőt. De a legtöbb helyen még mindig gúnyt űznek az alkalmazottakból, így mindenképp üdvözlendő lépés a minimálbér emelése. (Még ha elviekben sokkal üdvözlendőbb lenne a piacra bízni a bérek alakulását, de mintha nálunk nem akarna rendesen működni a piacgazdaság sem.)

Ám – és ezért a feltételes mód az első mondatban – az az érzésünk, hogy Sorin Grindeanu (vagy inkább Liviu Dragnea) kormánya sok tekintetben egy kicsit túllőtt a célon. A 20 százalékos fizetésemelés a helyi közigazgatásban, a színészek és más művészek havi bérének 50 százalékos emelése egyetlen szakaszban és adócsökkentésekkel egyidőben kissé túlzásnak tűnik a romániai realitások tükrében. Természetesen nem mondjuk, hogy lehetetlen. Egyelőre 2 milliárd lejnyi pluszbevételt remélnek a legnagyobb fizetések járulékplafonjának eltörlésétől. Elviekben több pénznek kellene befolynia az államkasszába a megemelt minimálbér után is – ami egyúttal fizetésemeléseket, s így további adóbevételeket generálhat. Csak hajtsák is be. Egy hangyányit javult ugyan az adóbehajtás hatékonysága az elmúlt években, de a helyzet még közel sem nevezhető rózsásnak. Pedig hazai és nemzetközi szakemberek egyaránt évek óta azt sulykolják, hogy lenne pénz, ha be tudnák gyűjteni.

Nem kell már sokat várnunk – legalábbis reméljük – a 2017-es költségvetésre, amiből majd mindenre fény derül. Legalábbis fény kellene hogy derüljön. De mivel láttunk karón varjút éppen eleget, hisszük, ha látjuk. S az eddigi tapasztalatok alapján megalapozott a kétely, hogy még a büdzsé sem garancia mindenre, és még ha a nagykönyv szerint lesz is megalkotva, semmi sem garantálja, hogy sikerül betartani, s a legvégén nem az infrastrukturális beruházásoktól vonják el a pénzt a bérekre és nyugdíjakra. Vagy – ami ránk nézve még rosszabb – az adófizető polgárokkal fizettetik meg a választások utáni kampányadakozást.