Hirdetés

Valami megmoccant?

Lehet, hogy korán örülök, de már olyan régen várok erre a kicsi kis mocorgásra, hogy nem tudom titkolni az örömömet.

Molnár Judit

2013. július 28., 20:312013. július 28., 20:31

És azt sem szeretném, ha az én örömujjongásom más települések hátrányára történne, de azért írok csak Váradról, mert itt tapasztaltam ezt a várva várt lépést – ha máshol is megtörténik, annál jobb, talán hamarosan nem is lesz már nyoma az átkos ellenkezõjének. Vagyis: egy közérdekű munkálatot nem vett át a megrendelõ, mert nem a kellõ minõségben végezték el azt, amit felvállaltak. A város emblematikus épületének, a Sas Palotának az átjárójában kellett volna visszaállítaniuk az eredetihez hasonló mozaikot, de hiába volt a rengeteg kényelmetlenséget jelentõ felhajtás, a három passzázsbejáró elzárása, a munka nem olyanra sikeredett, amilyenre leszerzõdtek.

Nem tudom, hogy pontosan mennyibe fájt volna ez a felújítás a városi költségvetésnek, azaz a tõlünk beszedett adókból, újabban pedig a törvénytelenséget is súroló, inkább sarcnak mondható pluszpénzekbõl összeálló büdzsének, de ez esetben nem is a számok fontosak, hanem a mindeddig hiányzó igényesség. Nagyon sokan nagyon sokszor szóvá tettük azt a pimasz hanyagságot, amit a város fura urai tűrtek, sõt nem egyszer támogattak is, különösen, ha magán- vagy pártkomáik voltak a munkavállalók.

Emlékeztetõül talán elég a Fõutca nedves idõben eleve életveszélyes, nyaktörõ kreativitással tókolt-mókolt kockaköveit, a Holdas templom elõtti zöldövezet lepusztítását, a Városháza környékén folyamatosan foltozgatott aszfaltpöttyöket említenem, mivel lehetetlenség volna összeszámolnom azokat az utcasarki félbe-szerbe hagyott, töredezett járdaszegélyeket, amiket már jó ideje csak úgy emlegetünk a barátainkkal, hogy esélyegyenlõség-járdák, mivel elég egyetlen óvatlan pillanat, és aki addig nem volt mozgássérült, azonnal azzá válik.

De most megtört a jég! Már történt ugyan erre kísérlet a volt hadapródiskola múzeummá varázslásakor a tetõn végzett munkálatokkal kapcsolatban, de az aztán valahogy veszett fejsze nyele lett, és olyasmit is rebesgettek, hogy személyes ellentétek forralták fel ennyire az indulatokat. Nem tudom, csak reménykedni merek, hogy a Sas-passzázs esetében nem ilyesmi történik, hanem végre hozzánk is begyűrűzik a „lassan, de biztosan\" (németes) munkatempó, és makacsul itt is marad a „lassan, de bizonytalanul\" vagy „a jó munkához idõ kell, a rosszhoz még több\" haszontalan pénzpocséklás helyett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés