Hirdetés

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére

Irán

Elutasítva. Keir Starmer brit miniszterelnök sem hajlandó a Hormuzi-szoros forgalmának biztosításában segíteni az iráni konfliktusban részt vevő Washingtont

Fotó: X/Keir Starmer

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.

Krónika

2026. március 17., 09:002026. március 17., 09:00

Nagy-Britanniát „nem fogják belerángatni” az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba – mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.

A munkáspárti kormányfő úgy fogalmazott:

Hirdetés

személyes támadások érték, amiért úgy döntött, hogy nem csatlakozik „az Irán elleni offenzívához”.

Kijelentette: ugyanolyan erőteljesen tartja magát az általa vallott alapelvekhez, mint a 2003-as iraki háború előtti viták idején.

Ezek az alapelvek azt diktálják, hogy a döntéseket nyugodtan, higgadt fejjel elvégzett helyzetértékelés alapján, a brit nemzeti érdekeknek megfelelően kell meghozni, és „ha katonáinkat veszélyeknek tesszük ki, legalább annyit megérdemelnek, hogy tudják: amit tesznek, az jogilag megalapozott, és van hozzá megfelelő, átgondolt terv” – mondta. Starmer közölte: vannak olyanok, akik szerint Nagy-Britanniának „fejest kellett volna ugrania ebbe a háborúba”, miközben nem is alkottak teljes képet arról, hogy „mibe küldenék bele fegyveres erőinket, és arra sem volt tervük, hogy miként keveredünk ki ebből”.

A brit kormányfő néhány napon belül másodszor kérdőjelezte meg az Irán ellen indított amerikai és izraeli hadműveletek törvényes mivoltát.

A háború kezdete utáni első héten, a londoni alsóház ülésén Starmer úgy fogalmazott: nem hajlandó háborúba vinni Nagy-Britanniát mindaddig, amíg nincs meggyőződve a háború jogi megalapozottságáról, és arról, hogy a hadműveletek mögött életképes, átgondolt tervek állnak.

Nagy-Britannia az utóbbi napokban komoly konfliktusba keveredett az Egyesült Államokkal, amiért az iráni háború kezdeti szakaszában nem engedélyezte az amerikai légierőnek brit támaszpontok használatát, és bár ezt a tilalmat azóta visszavonta, a brit kormány továbbra sem hajlandó részt venni az iráni támadó hadműveletekben.

Donald Trump amerikai elnök emiatt többször is éles hangú nyilatkozatokban bírálta Starmert.

A Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva – a második világháborús brit miniszterelnökre utalva –

Trump a minap úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi brit kormányfő „nem egy Winston Churchill”.

korábban írtuk

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Friedrich Merz német kancellár szintén leszögezte: Németország nem vesz részt Izrael és az Egyesült Államok Irán ellen indított háborújában.

„Nincs mandátumunk az ENSZ-től, az Európai Uniótól vagy a NATO-tól, ahogy azt a (német) alaptörvény megköveteli. Így már az elejétől világos volt, hogy ez a háború nem a NATO dolga” – hangoztatta a német kancellár Rob Jetten holland miniszterelnökkel közösen tartott berlini sajtótájékoztatóján.

„Az Egyesült Államok és Izrael mindemellett nem is konzultált velünk a háborút megelőzően. Ami Iránt illeti, soha nem született közös döntés arról, hogy egyáltalán foglalkozzunk-e ezzel a kérdéssel. Éppen ezért fel sem merül az a kérdés, hogy Németország hogyan vehetne részt katonailag ebben a konfliktusban” – fűzte hozzá.

Jetten úgy fogalmazott, hogy Hollandia „nyitott lenne” bármilyen olyan kérésre, amely a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának védelmét szolgáló misszióhoz való hozzájárulásra vonatkozna.

Ugyanakkor leszögezte, hogy a hadműveletek jelenlegi mértéke miatt ez egyelőre lehetetlen.

Hozzátette, hogy egyelőre nem is kaptak világos felkérést ilyesmire.

Nem mutatkozott készségesebbnek Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője sem.

A Közel-Keletről szólva Kallas elmondta: a két hete tartó háború gyengítette Irán katonai képességeit, ugyanakkor súlyos gazdasági és biztonsági következményekkel jár világszerte. Az EU célja a feszültség csökkentése és a hajózás szabadságának biztosítása, különösen a Hormuzi-szorosban – tette hozzá.

Hozzátette:

a tagállamok erősítenék az Európai Unió tengeri jelenlétét a Közel-Keleten, ugyanakkor nem támogatják az uniós haditengerészeti misszió mandátumának kiterjesztését.

Kallas közölte: az EU jelenleg az ASPIDES nevű haditengerészeti műveletet működteti a Vörös-tengeren a hajózás szabadságának védelmében. A tagállamok szerint a műveletet erősíteni kell, mert jelenleg kevés haditengerészeti eszközzel rendelkezik, ugyanakkor nincs politikai támogatás arra, hogy a mandátumát kiterjesszék a Hormuzi-szorosra is.

„Ez nem Európa háborúja” – hangsúlyozta a főképviselő, hozzátéve, hogy a tagállamok nem kívánnak közvetlenül belépni a konfliktusba, ugyanakkor komoly aggodalommal figyelik annak következményeit.

Kallas arról is beszélt: az új konfliktus részben eltereli a figyelmet a gázai övezetben és a Ciszjordániában zajló eseményekről.

Mint mondta,

az uniós miniszterek aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a humanitárius segélyek bejutása ismét akadályokba ütközik, miközben a gázai béketerv második szakasza teljesen elakadt.

A főképviselő szerint a ciszjordániai illegális telepesek erőszakos tevékenysége „komoly probléma”, és ismét napirendre került az ellenük irányuló szankciók kérdése. Mint mondta, 26 tagállam támogatja a javaslatot, de egy ország blokkolja azt.

A közel-keleti katonai műveletek céljairól Kallas úgy fogalmazott: azokat azoknak kell meghatározniuk, akik a háborút elindították.

„Európa nem része ennek a háborúnak, és a politikai célok jelenleg nem világosak” - mondta, hozzátéve, hogy a konfliktus komoly gazdasági következményekkel jár világszerte.

Mindeközben

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt: az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni „agressziója” után mindenki megfeledkezett a palesztin kérdésről.

„Úgy vélem, hogy itt mindenkinek, köztük elsősorban valószínűleg a régió országainak, az arab országoknak, fel kell ismerniük a felelősségüket. És készek vagyunk aktívan támogatni azt a megközelítést, hogy az ENSZ feleljen a meghozott döntéseiért” – hangoztatta.
Sürgette, hogy az Egyesült Államok és Izrael állítsa le Iránnal szemben minden olyan lépését, amely kárt okoz a békés lakosságnak és a polgári infrastruktúrának. Ezt a követelést egyébként a konfliktusban érintett összes országgal kapcsolatban megismételte.

Rámutatott, hogy az iráni konfliktus következményei túlléptek a közel-keleti régió határain, és globális hatást gyakorolnak. Hangsúlyozta, hogy Iránnak szüksége van biztonsági garanciákra.

Lavrov szerint az összes dúsított iráni urán elkobzására vonatkozó amerikai nyilatkozatok Washingtonnak azt a szándékát mutatják, hogy az összes energiaforrását magához ragadja.

„Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok egyszerűen ezt az energiaforrást is magának akarja. Ugyanúgy, ahogy gyakorlatilag az összes szénhidrogén-készletet magának akarja, legyen az Latin-Amerikában, a Karib-térségben, a Perzsa-öbölben vagy hatalmas bolygónk más tájain” – nyilatkozott.

Egyébként iráni tisztségviselők felvették a kapcsolatot Trump közel-keleti megbízottjával, hogy megpróbálják újra megnyitni a diplomáciai csatornát, de Trump azt mondta, hogy most nem akar tárgyalni – közölte két magas rangú Fehér Ház-tisztviselő a CNN-nel.

Ennek egyik oka az, hogy Trump kormánya nem bízik abban, hogy Irán új legfelsőbb vezetője, Modzstaba Hamenei „valóban irányít” – mondta az egyik tisztségviselő.

Irán külügyminisztere tagadta, hogy az elmúlt napokban bármilyen kapcsolatban állt volna az elnök megbízottjával, ahogy azt a Fehér Ház tisztségviselői állítják.

Mindeközben folytatódtak a katonai műveletek.

Izrael közölte, hogy újabb támadási hullámot indított az iráni rezsim infrastruktúrája ellen a fővárosban, Teheránban.

Folytatta a légicsapásokat Libanon fővárosában, Bejrútban is az Irán által finanszírozott Hezbollah síita terrorszervezet célpontjai ellen.

Irán válaszul rakétákkal vette célba Izraelt, de az izraeli hadsereg szerint a légvédelem megsemmisítette őket,

Kedden korán reggel a CNN szerint

az iraki fővárosban, Bagdadban működésbe lépett a légvédelem, hogy az amerikai nagykövetség és a nyugati delegációknak is otthont adó Al-Rasid szálloda irányába tartó iráni támadóeszközöket semmisítsen meg.

Az Egyesült Arab Emírségek lezárta légterét, miután dróntámadások miatt tűz keletkezett a Fudtsejra olajmezőn és a Sah gázlelőhelyen.

Az Egyesült Királyság Tengerhajózási Kereskedelmi Központja (UKMOTO) közölte, hogy az Egyesült Arab Emírségekben található Fudzsejra olajkikötőjének közelben találat ért egy lehorgonyzott tartályhajót.

Kuvait és Szaúd-Arábia fölött is iráni drónokat és rakétákat lőtt le a légvédelem.

A Reuters egyébként három Öböl menti forrásra hivatkozva azt közölte:

az arab államok ugyan nem kérték az Egyesült Államokat, hogy háborúba szálljon Iránnal, de sokan most arra sürgetik, hogy ne álljon meg rövid időn belül, és ne hagyja, hogy az Iszlám Köztársaság továbbra is veszélyeztesse az öböl menti olajellátást és az ettől függő gazdaságokat.

Ugyanakkor ezek a források és öt nyugati és arab diplomata azt mondták, hogy Washington nyomást gyakorol az Öböl menti államokra, hogy csatlakozzanak az amerikai-izraeli háborúhoz.

Szerintük Donald Trump amerikai elnök regionális támogatást akar felmutatni a hadműveletben, hogy megerősítse annak nemzetközi legitimitását, valamint a hazai támogatást.

„Széles körben elterjedt az érzés az Öböl menti országokban, hogy Irán minden vörös vonalat átlépett minden öböl menti országgal” – mondta Abdulaziz Szager, a szaúdi székhelyű Gulf Research Center elnöke, aki ismeri a kormányzati gondolkodásmódot.

„Eleinte védtük őket és elleneztük a háborút” – mondta. „De amint csapásokat kezdtek irányítani ránk, ellenséggé váltak. Máshogy nem nevezhetjük őket” – szögezte le.

Fehér Ház: valószínűleg elhalasztják Donald Trump Kínába tervezett hivatalos látogatását
A Fehér Ház valószínűleg elhalasztja Donald Trump elnök Kínába tervezett hivatalos látogatását az iráni konfliktus miatt – közölte az elnöki hivatal szóvivője hétfőn.
Karoline Leavitt a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a kínai látogatás „nem került veszélybe”, ugyanakkor „nagyon valószínű”, hogy elhalasztják, és az új dátumot hamarosan bejelentik.
Elmondta, hogy Trump elnök továbbra is várakozással tekint az utazás elé, de jelenleg az iráni katonai művelet „további sikereinek biztosítását” tekinti elsődleges felelősségnek.
Karoline Leavitt megerősítette, hogy az elnök az elmúlt napokban sok ország képviselőjével egyeztetett a Hormuzi-szoros közlekedésének biztosításáról. „Beszélve európai szövetségesekkel és öböl menti arab partnerekkel arra ösztönözte őket, hogy tegyenek többet a Hormuzi-szoros újranyitása érdekében. Különösen NATO szövetségeseinknek kellene többet tenniük” – fogalmazott a Fehér Ház sajtótitkára.
Donald Trump vasárnap este újságírók előtt hét országot említett, amelyeket arra kér, hogy vegyenek részt az iráni partok közelében haladó tengerszoros biztonságának garantálása érdekében kezdeményezett közös tevékenységben. Az elnök egyben megismételte kritikáját Nagy-Britannia felé, amely a katonai konfliktus kezdetén elutasította, hogy segítséget nyújtson az Egyesült Államoknak a támadó művelethez.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés