2009. január 20., 22:572009. január 20., 22:57
Én leginkább mégis azért irigykedem, mert élhető országot építettek maguknak, ahol az állam gyerekként tekint a polgárokra, úgy óvja, dédelgeti őket, és ők enyhén hisztis, gyakran bugyuta gyerekként is viselkednek. Nem szeretnék általánosítani, de ez volt az én tapasztalatom, míg három évig egy amerikai kikötőből induló luxushajón pincérkedtem. Szerfölött biztonsággal töltött el, hogy Amerikában például lehetetlen volt eltévedni. Mindig mindent leírnak, kijelölnek, lerajzolnak. Nem baj, ha esetleg nem tudsz angolul, úgyis minden kristálytiszta. A lépcső előtt jelzik, hogy lépcső következik, a lépcső után azt, hogy véget ért a lépcső. A küszöb előtt szólnak, hogy emeld fel a lábad. Az utakon szájbarágósan elmagyarázzák, mikor, merre, holott a legtöbb mérföldek százain nyílegyenesen csak előre haladsz. Az amcsik ezt jól megszokták, ha valamit mégsem értenek, döbbenten próbálják megfejteni a nyitját. A hajó is mindenki számára ismeretlen terület, ezért legalább kétszer annyi eligazító tábla, jel, nyíl, magyarázat segíti a tájékozódást. Mégis rengeteg kérdés maradt a jó amerikai számára megválaszolatlanul. Például, hogy egy lépcső fel is, vagy csak lefele vezet? Vagy, hogy a hullámmedencében ugye azért vannak hullámok, mert tengervízzel töltötték fel? A hajó fényképgalériájában képesek voltak megkérdezni, hogyan találják meg saját fotóikat. Az unott galériás már készenlétben tartotta a zsebtükröt, azzal nyújtva át, hogy „na azt vegye el, amelyik önre hasonlít”. A hajóban voltak ablakos és ablak nélküli belső kabinok. Indulás előtt, a még kikötőben veszteglő kabin lakója felháborodottan kérte számon, hogy ő a kikötőre és nem a tengerre lát. Előfordult, hogy ijedten kértek telefonos segítséget, mert nem tudtak kijönni a kabinból: egyik ajtó a fürdőbe, másik az erkélyre vezetett, a harmadikat nem merték kinyitni, mert kilincsén tábla lógott „Ne zavarj” felirattal. Szóval irigylem őket, mert én is ilyen gyermeki ártatlansággal szeretnék élni. Valaki vigyázzon rám, vegyen fel és ringasson!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok