2009. augusztus 21., 11:182009. augusztus 21., 11:18
A két állam vezetőinek gesztusa jelzi, mennyire veszik komolyan a területükön élő kisebbségek kultúrájának megőrzését és védelmét. A retorika szintjén igyekeznek hangsúlyozni, hogy elkötelezettek a kulturális sokszínűség mellett, ám más a helyzet, ha a konkrét tettekről van szó. Amíg a budapesti kormány tagjai megelégszenek azzal, hogy Bukarest vagy Pozsony szóban megnyugtatja őket, addig szívélyes a hangulat.
Ha azonban a magyar államfő kerül képbe, megváltozik a helyzet. Sólyom László ugyanis a Magyar Köztársaság első embereként több megnyilatkozásában is jelezte: a határok tiszteletben tartásával ugyan, de egységes nemzetben gondolkodik, és a kormány tagjainál gyakran sokkal élesebben és hangosabban bírálta a szomszédos országokban tapasztalt magyarellenes megnyilvánulásokat.
Ettől nemkívánatos ő a nyergestetői vagy a révkomáromi magyar ünnepi rendezvényeken, nem pedig az állítólagosan elmulasztott protokolláris bejelentkezések vagy a ’68-as csehszlovákiai bevonulás évfordulója miatt. A Sólyom pénteki látogatását övező pozsonyi felhördülésre utóbbi ugyan jó ürügyet biztosít, ám a szlovák kormány magyar ügyekben tanúsított eddigi magatartását ismerve biztosak lehetünk benne, hogy ha nem pénteken lenne a szomorú évforduló, akkor más indokot találtak volna.
Az már szóba sem kerül, hogy Szent István személye inkább kapocs kéne hogy legyen a két nemzet között, hiszen a szlovákok ősei is a magyar uralkodó által alapított országban alakulhattak nemzetté. Persze ez mellékes, ha a belpolitikai, gazdasági gondok elkendőzése végett ismét miniszterelnöki szinten működhet a magyarellenes uszítás. Ez ellen egy módon lehet most tüntetni: ha az államfő nem vesz tudomást a méltatlan rágalmakról, az alpári gyűlöletkeltésről, és – akárcsak márciusban – az akadályokat leküzdve csak azért is Révkomáromban ünnepel.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok