Hirdetés

Tánczos Barna: stratégiai prioritás az afrikai sertéspestis visszaszorítása

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

Újraértékelnék az afrikai sertéspestis elleni eddigi intézkedéseket, mivel azok nem hozták meg a várt eredményeket – jelentette ki vasárnap Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető szerint hatékonyabb fellépésre van szükség a járvány megfékezése érdekében, miközben a romániai sertéstenyésztők támogatását is erősíteni kell.

Krónika

2026. május 10., 15:282026. május 10., 15:28

A miniszter közösségi oldalán számolt be arról, hogy Nagyváradon találkozott az ország nyugati részének nagy sertéstenyésztőivel, valamint az ANSVSA képviselőivel. Elmondása szerint a megbeszélés annak az egyeztetési folyamatnak a folytatása volt, amelyet mandátuma kezdetén indított el a termelők, feldolgozók és kereskedők bevonásával.

„Meg kell vizsgálnunk, miért nem érték el a kívánt hatást az eddigi intézkedések, mielőtt új szabályozásokat vezetnénk be az afrikai sertéspestis felszámolása érdekében”

Hirdetés

– fogalmazott Tánczos Barna. Hozzátette: céljuk egyben az is, hogy a Romániában előállított friss sertéshús nagyobb arányban jusson el a fogyasztókhoz.

A tárcavezető szerint az egyik legfontosabb feladat a hazai termelők támogatása, hogy a romániai sertéshús versenyképesebb legyen a piacon. Kiemelte: az afrikai sertéspestis nemcsak a nagy gazdaságokat, hanem a kisebb háztáji gazdaságokat is súlyosan érinti, ezért a járvány elleni küzdelem stratégiai prioritásnak számít – írja az Agerpres.

Tánczos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a háztáji sertéstartás a romániai vidéki hagyomány része, ezért ezt a modellt tiszteletben kell tartani
.

Szerinte ugyanakkor fontos, hogy a gazdákat tudatosítsák a felelős állattartás szabályairól, a nagyüzemek esetében pedig korszerű, környezetvédelmi előírásoknak megfelelő technológiák alkalmazására van szükség. Utóbbi kapcsán Bihar megyei korábbi esetekre is utalt.

Az ügyvivő mezőgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy

a hatóságok vizsgálják a gazdáknak járó kártérítések jogszabályi hátterét, hogy a korlátozások miatt érintett tenyésztők megfelelő kompenzációban részesüljenek.

Emellett Moldova és Ukrajna irányába lehetséges kereskedelmi megállapodásokat is elemeznek, amelyek új piacot jelenthetnének a romániai sertéstenyésztők számára.

Tánczos Barna szerint a jelenlegi ügyvivő kormány idején is igyekeznek azonnali támogatási intézkedéseket kidolgozni az ágazat számára, miközben új támogatási formák bevezetésének lehetőségét is vizsgálják az európai uniós szabályozások figyelembevételével.

korábban írtuk

Tánczos Barna: keményebb fellépés jön a sertéspestis ellen Romániában
Tánczos Barna: keményebb fellépés jön a sertéspestis ellen Romániában

Szigorúbb ellenőrzést és keményebb szankciókat sürget a mezőgazdasági miniszter az afrikai sertéspestis megfékezésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Grindeanu kész végrehajtani a kis települések összevonását

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Grindeanu kész végrehajtani a kis települések összevonását
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra

Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra
2026. augusztus 13., csütörtök

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány

Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt
2026. augusztus 13., csütörtök

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot

A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot
2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre
2026. augusztus 12., szerda

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása

A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása
2026. augusztus 12., szerda

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint

A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint
Hirdetés
Hirdetés