2009. június 24., 10:212009. június 24., 10:21
Ki lehet próbálni például a Zilahtól Szilágysomlyóra vezető szakaszt, a Székelyföldet a Maros és az Olt mentén végigszelő országutat, le Brassóig, az Ákosfalva és Nyárádtő közötti szakasz is csak addig bírta, amíg Borbély László középítkezési miniszter leköszönt. Utóbbi nem feltétlenül a politikus távozta miatt romlik-bomlik, hanem sokkal inkább azért, mert pár évvel ezelőtti újraburkolása tulajdonképpen sminkeléssel volt egyenlő.
És akkor az Udvarhelyszéket Erdővidékkel összekötő, lassan hírhedté váló 131-es országútról egy szót se, mert annak bizonyos szakaszait ejsze a legutóbbi magyar világban újították fel rendesen. S hogy más, szintén magyarlakta vidékről is szó essék, a zsobokiak is úgy járhatnak néhány éve több tucat kilométeres kerülő nélkül ki az E60-as nemzetközi útra, s onnan Bánffyhunyadra vagy Kolozsvárra, hogy a mindösszesen hat kilométeres szakaszt saját költségen, a zsoboki asszonyok hímezte-varrta kalotaszegi remekek németországi eladásából származó pénzből – és némi nyugati segítséggel – teremtette elő a közösség. Sülne ki a mindenkori kormányok szeme. Ha van egyáltalán cseppnyi szégyenük...
Az úthálózat tekintetében a mindenkori államvezetés tudatosan zülleszti ezeket a vidékeket. Mert el lehet képzelni, hogy mekkora lendületet, gazdasági pezsgést, tehát gazdagodást, tehát némi önállósulást is eredményezne, ha ezeken a – többségében magyarlakta – vidékeken úgy járnának-kelnének, üzletelnének a tőkét behozó külföldi vállalkozók és turisták, mint Svájcban. És el lehet képzelni, hogy mekkora szellemi tőkét eredményezne nekünk, erdélyieknek, ha a Romániába látogatók nem hamis Drakula-mesék mentén, hanem például Erdély népeit és igazi történetét itt, a helyszínen, közöttünk megismerve vinnék jó hírünket. De miránk vonatkozóan a kormányoknak s az államfőknek éppen ez nem érdeke. Az (út)építéshez képest az állami rangra emelt kampányígérgetés s a hazudozás különben sem kerül semmibe .
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok