2009. április 06., 11:192009. április 06., 11:19
Mégpedig azért, mert ezáltal olyan, barátok közötti szívességet gyakorolnak Washingtonnal szemben, amely ennek nyomán nem teheti meg, hogy ne bánjon egyenrangú szövetségesként az öreg kontinenssel. Persze Európa joggal mondhatná, hogy semmi köze a Kubában kialakított fogolytáborhoz, ahol az emberi jogok állhatatos védelmezőjeként tetszelgő Amerika alapvető értékeit rúgta fel a vádlottakat meggyalázó kihallgatások és kínzások alkalmazásával.
Emlékeztethetne arra is, mennyire nem értett egyet Irak 2003-as lerohanásával, hogy aztán a Bush-kormányzat új és régi Európára ossza fel az Uniót annak mentén, támogatják-e az arab ország elleni katonai akciót. Miközben a két világhatalmi pólus nagyvonalakban azonos értékeket és érdekeket képvisel, egyoldalú és fennhéjázó külpolitikájával Washington hosszú évekig hozzájárult az Amerika és Európa között kialakult törés mélyítéséhez, például azzal, hogy hajlandóságot mutatott ezeknek az értékeknek a megsértésére.
Most azonban a hazájában és a tengeren túl egyaránt roppant népszerű Obama azt üzente: csak egy Európa létezik, amelynek hangját az Egyesült Államok meghallgatja, és szövetségesként, egyenrangú partnerként kíván együttműködni a kontinens államaival. Persze Amerika viszonyulásában nemcsak a washingtoni kormányváltás hozott változást, kellett ehhez a transzatlanti flörthöz a világválság is, amely nemcsak a szövetségeseket ösztönzi súrlódásaik elsimítására, hanem – példa erre az Obama-kormányzatnak Oroszországgal, sőt Iránnal szembeni nyitása – az ellenfeleket is kompromisszumra kényszeríti.
Ahhoz persze a mostani gesztusoknál több kell, hogy a prágai tavaszban rendezett csúcstalálkozón egymással flörtölgető Amerika és Európa között nagyobb szerelem bontakozzon ki.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.