2008. december 18., 14:312008. december 18., 14:31
A bolt előcsarnokában zászlók lógnak a mennyezetről, nos ez már jobb téma, a hétévest nagyon érdekli, milyen ország milyen zászlóval villog. (Nemrég le is rajzolta, majd szépen kiszínezte az Európai Unió lobogóját, s a gyengébbek kedvéért szép nyomtatott betűkkel fölé írta: AZ EUROPAJI UNIJÓ ZÁSZLÓJA. A szöveghűséget sajnos nem tudom teljesen garantálni, mert a billentyűzetem nem ismeri a fordított S és Z betűt.)
Szóval: nézelődünk, teljesen ártalmatlan foglalatosság, csak a földrajzból következetesen felmentett anyának kezd görcsbe rándulni a gyomra egy-egy húúúha zászló láttán, de a remény hal meg utoljára, hátha nem kérdez rá a gyerek. Aztán: piros-fehér-zöld, ezt hamar kiszúrja, és végre ő az, aki tudja. „Anya, a magyar zászló” – mondja, jaj, de jó, helyeselnék és erősíteném meg a gyereket okosságában, de hát... „Ez, szívem, nem a magyar. Ez az olasz” – mondom némiképp rezignáltan, de a hétéves nem hagyja magát, felteszi a tízpontos kérdést: vajon Kolozsváron miért nincs sehol a magyar zászló kifüggesztve? Hirtelenjében több válaszlehetőséget is generál az agyam, azonnal elvetem mindegyiket, hogyan is magyarázhatnám meg, hogy miféle képzelt sérelmeket feszeget, és miért is kényes ez a téma.
Gyorsan eldöntöm, hogy hamarosan tennünk kell egy sétát a magyar főkonzulátus előtt, hadd lássa a toleranciára nevelt fiatalember, van ám magyar zászló, de válaszolni nem tudok. Mit tehet ilyenkor a felnőtt? Felteszi a kezét és bevallja, hogy megbukott, ezért mondom is, hogy „na látod, ez érdekes kérdés”. Aztán reménykedem, hogy ezzel áttérünk egy másik témára. De nem, ennél sokkal jobb történik, a hétéves csendben marad. Igaz, nem sokáig. Néhány perc gondolkodás után, ki tudja, milyen logika mentén fejleszti a problémát, majd kiböki a megfejtést: „Anya, tudom már. Székelyudvarhely Romániában van, csak még nem foglalták el a románok.” Most mondják meg, mit mondhatnék erre?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok