Tolvajillem

Na nem azért, mert az olyannyira dicséretes volna, hanem mert a tolvajillemnek, amiről már hónapok óta folyik a parlamentben és a köztérben a vita, az égvilágon semmi köze sincs a becsülethez. Még ahhoz sem, ami a betyár jelzővel olvadt össze. Nem, a tolvajillem kizárólag a becstelenségről szól, konkrétan arról, mennyi közpénzt lehet törvényesen és ráadásul büntetlenül ellopni.

A lassan parttalanná váló vitában egyetlenegy biztos pont van: a szocdemek hőscincér vezérének 108 ezer lejes (vagy eurós?! nem tudom!) sikkasztása. Parancsa az, hogy ennél az összegnél mindenképpen magasabb legyen a becsületességet szavatoló törvényi előírás. Ezért lett az első – ominózus – változatban majdnem kétszer ennyi, 200 ezer a plafon.

De az akkora felháborodást váltott ki, hogy megbukott. És azóta is napirenden van, különböző felszólalók különböző határértékeket emlegetnek, az előrelépés annyi, hogy mintha gyakrabban említenék az utcai megmozdulások nullás „nagyságrendű” követelését, és már külföldi példák emlegetését is megkezdték.

Elsőként Olaszországról beszéltek, azt nagyvonalúan elfelejtve, hogy sok év nagyon sok áldozatot követelő harca után ott már kitisztulni látszik a banditaság bozóttörvényeinek világa. Spanyolországot is említették, de hamar elsiklottak fölötte, valószínűleg nincsenek megfelelő adataik. Én sem ismerem a fenti két ország ez irányú törvénykezését, de a tízparancsolatot igen és Kant erkölcstanának alaptételét is, a belsőnkből fakadó kategorikus imperatívuszt is. Amit József Attila úgy sző a saját mondandójába, hogy „az én vezérem bensőmből vezérel”.

Ezeknek a gondolatoknak viszont semmi közük sincs a bukaresti parlamenti munkához. Jó, tudom, a fanarióta hagyomány nagyon mélyen beivódott a közerkölcsbe, de legalább azt kellene megpróbálni, hátha valahogy sikerül végre kimászni a kegyetlenül szorító gúzsból. De nincs hozzá akarat.

Sőt az ugyancsak hosszasan hánytorgatott új bértörvény lényege, hogy maguknak máris kiosztották a tetemes összegeket, az istenadta nép meg csak ellesz valahogy a növekvő számlák ellenére. Majd jövőre, meg azután, meg még azután, már egy más kormány idején. Most a lopási plafon a lényeg, hisz egykettőre vége a nyárnak, beindul a „komoly” munka, és nehogy már holmi illetlenségek akadályába botoljék az örömlopásuk!