2009. június 26., 11:482009. június 26., 11:48
A helyzet ismerői tisztában vannak vele, hogy a tömbmagyar vidéken aránytalanul nagy számban állomásozó, és folyamatosan duzzasztott román alakulatokat gyakran a megszállás, a román honfoglalás szimbólumának tekintik az érintettek. A román védelmi erő jelenléte nemhogy bizalmat nem gerjeszt, hanem éppen ellenkezőleg: veszélyérzetet kelt. Az államfő gesztusa pedig a legkevésbé sem segíti elő a veszélyérzet eloszlatását, sőt.
A lépés vélhetően az átalakulóban lévő elnöki kampánystratégia része. Az európai parlamenti választáson – az alacsony részvétel ellenére is – nagyjából körvonalazódtak az erőviszonyok. A magyar választók megosztására tett kísérlet bebukott, az RMDSZ–EMNT közös lista sikeres volt – a magyarok annak ellenére megőrizték képviseletüket, hogy Romániának kevesebb képviselői hely jutott, mint két éve –, ráadásul a Băsescu által összeboronált koalíció tisztogatási akciója, amelynek során eltávolították hivatalukból a magyar intézményvezetőket, szintén nem kedvez az államfő megítélésének.
Mint ahogy az sem, hogy az általa nagy garral a Székelyföldre trombitált miniszterek fejlesztési ígéreteiből sem valósult meg szinte semmi. Ennek nyomán felmérte: a magyar közösség szavazataira immár nem igazán számíthat az őszi államfőválasztáson, így nem kell tekintettel lenni az érzékenységére. Értékes szavazóbázist jelenthet viszont számára a szélsőségesen nacionalista közeg, amelynek voksai az EP-választáson közel kilenc százalékot tettek ki.
A csapatzászló csíkszeredai átadásával nekik kíván gesztust tenni – persze eddig sem állt tőle távol, hogy néha a szélsőjobbra is kikacsintson – , amellyel azt jelzi: a román államhatalom szilárdan megvetette a lábát a Székelyföldön, és képes fenntartani a rendet. A helyszín szimbolikus, hiszen ha például az általa az autonómialehetőségek nonpluszultrájának tartott Caracalban adná át a zászlót, arra sem a román, sem a magyar közönség nem kapná fel a fejét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok