2009. november 20., 11:432009. november 20., 11:43
Hogy ez mennyire így van, az elmúlt két hónap történései is fényesen igazolják. Az államfői tisztség azért fontos a pártok számára, mert ebben látják annak a lehetőségét, hogy bebiztosítsák stabil vezető szerepüket. A francia mintára kialakított félelnöki rendszer sokkal aktívabb szerepet szán az államfőnek, mint a kancellári típusú berendezkedés, az elnök tevékenyen részt vehet a kormányalakításban és a belpolitika tematizálásában.
Hogy ez mekkora lehetőséget jelent, Traian Băsescu mutatta meg, aki már mandátuma kezdetén bejelentette: aktívan kívánja kihasználni az elnöki jogkör adta lehetőségeket – majd ezt odáig fejlesztette, hogy az alkotmányos kereteket feszegetve immár vissza is él hatáskörével annak érdekében, hogy saját pártját helyzetbe hozza. Ezért az elkeseredett egymásnak feszülés a pártok között: a győztes mindent visz, és immár a választópolgárok többségének friss felhatalmazásával alakíthatja szája íze szerint a koalíciókat.
Számunkra, romániai magyarok számára ugyanakkor az elnökválasztás az a megmérettetés, amelyen az esélytelenek nyugalmával dőlhetünk hátra. Az RMDSZ saját ereje demonstrálása céljából rendszerint elindítja saját jelöltjét, ám előfordulhat, hogy ez most visszaüt. Eddig ugyanis mindig a szövetség valamelyik ismert nagyágyúját dobták be. Kelemen Hunor viszont nem biztos, hogy rendelkezik azzal a renoméval és karizmával, ami akár a magyarság számarányának megfelelő szavazatmennyiséget hozhat.
Ugyanakkor az a megoldás is visszás, amelyet az MPP javasolt: a vitathatóan jobboldali, az autonómiát zsigerből elvető jelenlegi államfő támogatására való unszolás azzal egyenértékű, mintha azon kéz csókolgatására buzdítana, amely amúgy folyamatosan pofoz. Ezért talán az a legjobb, ha az első fordulóban mindenki a jelöltek személyiségét, tetteit és szavait mérlegelve, a lelkiismerete szerint szavaz vagy marad otthon. Aztán – ha lesz – így tesz a második fordulóban is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok